Nyilvánosságra hozták, itt a több ezer vatikáni tulajdonú ingatlan világszerte

2021.07.24. 16:52 Módosítva: 2021.07.24. 16:53
Több mint 5000 ingatlan van a Vatikán birtokában világszerte – tette közzé a Szentszék szombaton, miközben a Vatikán, valamint a katolikus egyház működésére vonatkozó pénzügyi adatokat is publikálták.

Állításuk szerint Olaszországban összesen 4051, ezeken kívül pedig további 1120 ingatlan van a birtokukban a világ többi országában (az utóbbi számban a Vatikán nagykövetségei nincsenek benne). A Szentszék most először tett közzé ilyen jellegű információt a rendelkezésre álló ingatlanvagyonról. 

Emellett szombaton a katolikus egyház 2020-as pénzügyeiről is beszámoltak, valamint – szintén első alkalommal – az Apostoli Szék Vagyonkezelőségének (Apsa) költségvetését is nyilvánosságra hozták. 

A pénzügyi jelentés szerint a katolikus egyháznak 2020-ban 64,8 millió eurós hiánya volt, ami valamivel kevesebb a 2019-es, 79,2 milliós deficitnél. Mindez a világszerte 1,3 milliárd hívőt számláló egyház működésére értendő. 

A Vatikán a fentiekhez képest egy „külön kasszán” működik, beleértve a Vatikáni Múzeumot és a Vatikáni Bankot is. 

A szentszéki költségvetésből kiderült, hogy csak a Péterfillérnek nevezett egyházi adományokból 50 millió euró folyt be, ami némileg kompenzálhatja a fenti deficitet.

A Vatikáni Múzeum, valamint a Szent Péter-bazilika bevételei viszont jelentősen megcsappantak, mivel ezeknek 2020-ban többnyire zárva kellett maradniuk. 

A közreadott információkból az is kiderült, hogy a bérbe adott olaszországi ingatlanjaik körülbelül 14 százalékát adták ki. A többit a piaci árnál olcsóbban adták bérbe, többnyire egyházi személyeknek. Az is kiderült, hogy az ingatlanok körülbelül 40 százalékában iskolák, kórházak és szerzetesrendek működnek. 

Az egyház pénzügyeinek és ingatlanviszonyainak nyilvánosságra hozatala illeszkedik Ferenc pápa azon célkitűzéséhez, amelynek jegyében az egyházfő igyekszik transzparenssé tenni az katolikus egyház működését. A pápa hadjáratot indított az egyházon belüli korrupció ellen, ennek jegyében jövő hét kedden megkezdődik Angelo Becciu korábbi bíboros pere is, akit pénzmosással vádoltak meg. Az exbíboros felett – rendhagyó módon – világi bíróság fog ítéletet hozni.