Kiderült, hány milliót érnek a viccek Orbán Viktorról és Mészáros Lőrincről

2021.08.03. 19:21

Szépen hoznak a konyhára a poénok, legalábbis erről árulkodnak a hazai humoristák vállalkozásainak eredményei – derül ki a Privátbankár összeállításából.

Rekordévet könyvelhetett el 2020-ban a Burfa Szolgáltató Kft., Bödőcs Tibor humorista cége. A főként kormánypárti politikusokról szóló vicceiről és paródiáiról ismert előadó vállalkozása tavaly 103 millió forintos forgalmat és 85,2 millió forintos profitot realizált. Az előadó poénjai annyira kedveltek, hogy az augusztusi önálló estjére már nem is lehet jegyet kapni a Dumaszínházba.

A Dumaszínház Kulturális Kft. árbevétele a 2019-es egymilliárd forintos szintről 876 millió forintra csökkent 2020-ban, a nyereség pedig 255 millió forintról 18,3 millió forintra apadt.

Fábry Sándor humoristának két aktív cége van. A nagyobbik a Trisó Produkciós Kft., amely négy-ötszázmillió forintos bevételt könyvelhetett el évről évre. Tavaly 376 millió forintos volt a forgalom, ebből a nyereség 32,1 millióra tehető. A másik cégénél, a Bohumil Kft.-nél 123 millió forintos forgalom mellett 91 milliós nyereség jött össze 2020-ban.

Az ugyancsak népszerű Mucsi Zoltán, a Nézőművészeti Kft. társulat tagja és tulajdonosa nem zárt jó évet tavaly. A nyolcvanmilliós forgalom tavaly 34 millió forintosra zsugorodott 4,7 millió forintos veszteség mellett. A színművész másik cége, a Kapadonia Kft. eredményei nem ismertek.