Jusztina
10 °C
27 °C

Kimerült a keret, bezárták a Növekedési Hitelprogramot

2021.08.06. 18:22
A 3000 milliárd forintos keretösszeg kimerülésével megszűnt a Növekedési Hitelprogram (NHP). Az alacsony kamatozású hitel magyar vállalkozások tízezreinek nyújtott segítséget a koronavírus-járvány alatt.

Tavaly áprilisi elindítása óta több tízezer kis- és középvállalkozás jutott összesen 3000 milliárd forint kedvező kamatozású forráshoz az NHP Hajrá konstrukció keretében. A jelentős igény miatt a Magyar Nemzeti Bank a keretösszeget kétszer is megemelte. A program újraindította a piaci alapú hitelezést a kis-és középvállalkozások számára, ám a keretösszeg kimerülése után bejelentették a megszűnését.

A legfrissebb adatok szerint a programot a vállalkozások

  • 35 százaléka beruházási hitelre,
  • 55 százaléka forgóeszköz-hitelre,
  • 10 százaléka pedig korábban felvett hitel kiváltására

vette igénybe. A program kiutat mutatott a tartalékkal rendelkező vállalkozásoknak, hogy a megtakarításukra alapozva a járványhelyzet ellenére is talpon tudjanak maradni.

A hitelprogram kivezetésének hírére gyorsan reagáltak a gazdasági élet szereplői: máris elérhetőek újraindítási konstrukciók a Széchenyi Kártya program keretében, a Magyar Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztő Zrt. (MGV) pedig személyre szabott hitelkonstrukciókat kínál kis- és középvállalkozások számára.

A növekedési hitelprogram hiánypótló lehetőség volt a mikro -kis és középvállalkozások számára. Lehetőségük nyílt új beruházási fejlesztési lehetőségeik megvalósulására, munkahelyek teremtésére, a hozzáadott értékük növelésére, vagyis végső soron a teljes magyar GDP növelésére alacsony kamatozású konstrukciók mellett

– hangsúlyozta az Indexnek az MGV ügyvezető elnöke. 

Hannya Nimer elmondta, hogy a piacról kivezetett Növekedési Hitelprogram helyett a Magyar Fejlesztési Bank által kidolgozott Gazdasági Újjáépítési Hitel Program révén kívánják a vállalkozásokat forráshoz juttatni. Ezzel az egyéni igényeket kiszolgáló, refinanszírozási konstrukcióval segítik a vállalkozások új beruházásait és fejlesztési projektjeit.