Telt házas hosszú hétvégére készül a belföldi idegenforgalom

D KOM20210731003
2021.08.15. 10:56
A Balatonnál már alig maradt szabad szállás, de a fővárosban is éledezik a szállodák forgalma az augusztus 20-i állami rendezvénysorozat hatására. Budapesten megdőlhet az idei rekord a vendégéjszakák számában.

Nemcsak a belföldi vendégek, de a határon túli, vagyis a felvidéki, vajdasági és erdélyi magyarok részéről is élénk érdeklődés tapasztalható Budapest iránt, többek között az augusztus 20-i rendezvénysorozatnak köszönhetően. Ez pedig a célzottan erre a hétvégére időzített budapesti szállásfoglalásokon is meglátszik – mondta az Index érdeklődésére Baldauf Csaba, a Kolping Hotel Spa & Family Resort igazgatója, egyúttal a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének újonnan megválasztott elnöke. És hogy hogyan néz ki ez a számok terén? Amíg 2021 júliusában a fővárosi szállodák átlagosan 30 százalékos kihasználtsággal működtek, addig

ezen a hétvégén akad olyan budapesti ház is, amelyben 70 százalékos az előfoglaltság.

Az augusztus 20-i hétvége napjain lesz a legmagasabb idei vendégéjszakaszám a fővárosban, megközelítve, várhatóan meg is haladva a 25 ezer vendégéjszakát – közölte az Index megkeresésére a Magyar Turisztikai Ügynökség, amely szerint kiemelt cél, hogy erre az időre megteljen turistákkal Budapest. Az elmúlt hetekben folyamatosan erősödött az előfoglalási szándék, adataik szerint összességében 40 százalékkal nőtt, és 56 százalékuk belföldről érkezett. Ugyanakkor az MTÜ adatai szerint a belföldi vendégek mellett Németországból, Csehországból és Lengyelországból is érkeznek majd turisták. A felmérések azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatokban foglalnak szállást, így várhatóan ezek a számok a következő napokban emelkedni fognak.

Budapest népszerűsége az ünnepi hétvége úti céljai között onnan is látszik, hogy a Szallas.hu adatai szerint Siófok és Hajdúszoboszló után a harmadik helyre küzdötte fel magát. A napi bejövő foglalásokat tekintve pedig már vezet is az államalapítás ünnepére készülő főváros: a háromnapos pihenő közeledtével több Budapestre szóló foglalás érkezik, mint Siófokra. Igaz, a szállásközvetítő oldalon elérhető ajánlatok közül a Balaton bulifővárosában egy héttel az ünnep előtt már csak 6 szabad férőhely volt, de a tó körüli 4660 partnertől is csak 48 szabad találatot tartott nyilván a portál.

Lényegében megtelt a Balaton az ünnepre.

A szállásközvető cég közleménye szerint lesz, ahol tűzijátékkal, bűvészshow-val, pezsgős reggelivel, kézművesprogramokkal, grillvacsorával vagy koktélpartival várják a vendégeket.

A kedvező budapesti trendhez nyilván az is kellett, hogy az elsősorban a külföldi beutazóturizmusra alapozó hotelek a belföldi vendégeket is megcélzó, korrekt, megfizethető ajánlatokkal jelenjenek meg a korábban általuk kevésbé használt hazai szállásközvetítő oldalakon is – jegyezte meg Baldauf Csaba, aki szerint az ünnepi hétvége már észlelhető forgalombővülést mutat majd Budapesten. A nagyobb nemzetközi hotelláncokhoz tartozó házak 2021 előtt ugyanis jellemzően a saját foglalási rendszerüket részesítették előnyben. A reptér júliusi forgalmával kapcsolatos adatok is biztatóak, élénkül a beutazók létszáma is, ahogyan egyre több légitársaság indít járatokat Budapestre.

A szobaárak pedig a 2020. júniusiakkal összevetve a szövetség adatai szerint idén júniusban a költségemelkedés ellenére is csak mérsékelten, 6-8 százalékkal emelkedtek idén. A Szallas.hu adatai szerint a fővárosban átlagosan 16, a Balatonon és országosan pedig körülbelül 9 százalékkal emelkedtek az egy éjszakára vetített szállásárak tavalyhoz képest az államalapítás ünnepére. Vagyis míg a Balatonon egy főnek ezen a hétvégén átlagosan 12 ezer, a fővárosban és térségében 11 ezer forintba kerül egy éjszaka, addig országos átlagban ez 10 ezer forint körül alakul.

Országosan is pozitívan hatott a szállodák nyári forgalmára a téli-tavaszi lezárások miatt elfojtott kereslet belföldi robbanása.

A gyengébb foglaltság is 80 százalékos átlagos kihasználtságot jelent majd a vidéki hotelekben az ország minden régiójában

– mondta Baldauf Csaba. Példaként az általa vezetett alsópáhoki hotel tapasztalatait említette. A szálloda 25 éves fennállásának legjobb júniusi forgalmát adta 2021, és ezt a nyár többi hónapjában is sikerült hozni.

Az augusztusi hosszú hétvégére egyébként a Szallas.hu a platformon keresztül bonyolított ügyletek elemzésével készült összesítése szerint a magyarok többsége átlagosan két hónappal korábban leadta a foglalását. Átlagosan 3 éjszakára és 3 főre érkeztek az előfoglalások. Harmaduk irányul a balatoni régió szállásaira, de Észak-Magyarország (15,7 százalék), a Nyugat-Dunántúl (10,8 százalék) és az Észak-alföldi régió (10,7 százalék) települései iránt is fokozott az érdeklődés. Budapest és vonzáskörzete a foglalások 8,3, a Tisza-tó pedig 2 százalékát vitte el, utóbbi hely a top tízes lista végén szerepel. A legnépszerűbb úti célok a foglalások tanúsága szerint a dobogós településeken túl Eger, Hévíz, Balatonfüred, Gyula, Zalakaros, Szeged és Pécs. Debrecen viszont kiszorult az első tízből, noha tavaly még épp megcsípte a 10. helyet. A hosszú hétvégi belföldi utazást választók 30,3 százaléka apartmanban, 27,5 százaléka hotelben, 20,2 százaléka vendégházban, 15,3 százaléka panzióban, további 6,7 százaléka pedig egyéb szálláshelyeken kíván megpihenni az ünnep alatt. 

Az MTÜ szerint kiemelkedő még az érdeklődés Debrecen és térsége, valamint a Mátra-Bükk iránt, amelyeket Bük-Sárvár és Pécs-Villány követ. Az előfoglalások legnagyobb része szállodákba szól, de várhatóan hasonlóan magas lesz a magán- és egyéb szálláshelyekre érkezők aránya is – válaszolták az Index érdeklődésére.

Őszi aggodalmak

A nyári hónapok belföldi turizmusának jelentős fellendülése ellenére előfordulhat, hogy a kényszerű bezártság hónapjai miatt 2020 azonos időszakával összevetve az év első 8 havi forgalma elmarad majd a bázistól – hívta fel a figyelmet Baldauf Csaba. Épp ezért tartja fontosnak az elnök azt, hogy egy esetleges őszi járványhullám esetén se zárják be újra a szálláshelyeket, mivel ez szerinte „halálos ítélet lenne az ágazatnak”. Úgy vélte, kellő odafigyeléssel és megfelelő átoltottság mellett megoldható lenne a járványvédelemmel összehangolt működés. Amennyiben ugyanis

a hátralévő 4 hónapban is fogadhatnának vendégeket, akkor a vidéki szállodák akár pluszban, a fővárosiak pedig nullszaldón vagy enyhe mínuszok mellett is zárhatnák az évet.

Persze utóbbiak esetében sok múlik azon, hogy az eucharisztikus kongresszus és a vadászati világkiállítás mellett lesznek-e egyéb olyan őszi budapesti rendezvények, amelyeket mentesítenek a járványvédelmi korlátozások alól, mivel az előbbi látogatói valószínűsíthetően nem a sokcsillagos hoteleket töltik majd meg. 

A munkavállalók kötelező oltásának elmúlt hetekben felröppent ötletéről egyelőre nincs egységes álláspontja a Szállodaszövetségnek. Saját munkáltatói tapasztalatai alapján úgy vélik, hogy nem feltétlenül lenne segítség ennek elrendelése az ágazat szereplői számára. Úgy vélte, a Kolpingban tapasztaltakhoz hasonló lehet a legtöbb vidéki szálloda helyzete is, márpedig ott a munkavállalók nagyjából 80 százaléka védett – vagyis vagy megkapta már a második oltását is, vagy pedig átesett a koronavírus-fertőzésen –, a fennmaradó 20 százalék nagyjából fele lehet az, aki egy kötelező oltást bevállalna.

Nagyjából tíz százalék lehet az, aki inkább kilépne, de nem lehetne meggyőzni az oltás felvételéről,

márpedig a jelenlegi helyzetben, amikor a munkaerő mennyisége és minősége is erősen problémás, és nem tudjuk pótolni a kiesőket, ez egy kockázatos lépés lehet” – világított rá egy eddig kevéssé hangoztatott munkáltatói szempontra Baldauf Csaba. 

(Borítókép: Vendégek az egerszalóki Saliris Resort Szálloda fürdőjében 2021. július 31-én. Fotó: Komka Péter / MTI)