Máté, Mirella
7 °C
17 °C

Itt vannak a Magyar Bankholding új felső vezetői

2021.08.16. 11:06

Miután a múlt héten három másik szakember kinevezésével egy időben a pénzintézet negyven százalékát birtokló Mészáros Lőrinc lánya, Mészáros Beatrix leányvállalatokért felelős vezérigazgató-helyettesként csatlakozott az MKB, a Takarékbank és a Budapest Bank 2023 közepére tervezett egyesülését előkészítő Magyar Bankholdinghoz, a héten már azt közölte a bank, hogy két újabb kulcsember csatlakozásával teljessé vált a társaság vezérkara.

Július elsejétől a tapasztalatait többek között ez Eximbank vezérigazgató-helyetteseként szerző Puskás András, a Budapest Bank kockázatért és működésért felelős vezérigazgató-helyettese felel a Magyar Bankholding kiemelt ügyeiért, kormányzati kapcsolataiért, kommunikációjáért, valamint az ESG-ért és fenntarthatóságért. A cégcsoporton belül pedig a Budapest Bank felső vezetésének és igazgatóságának tagjaként irányítja a kockázatkezelés, az operáció, az IT- és a PMO-területek munkáját.

Augusztus elsejével nevezték ki dr. Szomolai Csabát, aki egyenesen a jegybanktól érkezett. Négy éven át ugyanis a Magyar Nemzeti Bank engedélyezésért és jogérvényesítésért felelős ügyvezető igazgatói tisztségét látta el, tagja volt a jegybank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának. A közgazdasági és jogi végzettségű szakember valamennyi pénzügyi ágazat, így a pénzpiac, a tőkepiac, a biztosítási piac és a pénztári piac tekintetében is széles körű tapasztalatokkal rendelkezik.

A teljessé vált vezérigazgató-helyettesi stábbal ismét új és fontos fejezetet nyithatunk a Magyar Bankholding működésében. Meggyőződésem, hogy a tagbanki integrációval megbízott felső vezetők nemcsak szakértelmükről és vezetői tapasztalataikról, de elhivatottságukról is tanúbizonyságot tettek a nemzetközi tanácsadók bevonásával zajló kiválasztási folyamat során, így a lehető legkiválóbb szakembergárda irányításával épülhet fel Magyarország második legnagyobb bankcsoportja 

– közölte a kinevezések után dr. Barna Zsolt, a Magyar Bankholding Zrt. igazgatóságának elnöke. 

Amint azt korábban az Index is megírta, a Magyar Bankholding tagbankjai az előzetes adatok alapján 2020-ban 47 százalékkal növelték aggregált mérlegfőösszegüket az egy évvel korábbihoz képest, ami a 22,9 százalékos piaci átlag több mint kétszerese. A Magyar Bankholding mindhárom tagja, a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport külön-külön is piacrész-gyarapodást ért el tavaly. Ugyanakkor a pandémia hatására bankszektor többi tagjához hasonlóan a cégcsoport eredménye is csökkent. 

A Magyar Bankholding tagbankjainak aggregált adózott eredménye tavaly 14 milliárd forintra csökkent, ebből a kockázati költségek nettó hatvanmilliárd forinttal rontották a bankcsoport hitelintézeteinek pénzügyi teljesítményét.