Újabb gazdasági döntéseket fogadott el a kormány

2021.09.07. 12:23 Módosítva: 2021.09.07. 12:26

Újabb négy döntést hozott a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatára a vállalkozások versenyképességének javítása, valamint az infrastruktúra és a közlekedés fejlesztése érdekében – adta hírül az MTI Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentését. 

A tárcavezető arról számolt be, hogy 150 milliárd forintról 300 milliárdra emelik a támogatott hitelek keretét a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások beruházásaihoz, így kilencszáz cég kap lehetőséget versenyképessége növelésére.

Kiemelte: a magyar gazdaság motorja az autóipar, amely forradalmi megújuláson megy keresztül, emiatt pedig fontos, hogy minél több olyan cég képzelje el a jövőjét Magyarországon, amely elektromos technológiák gyártásával foglalkozik. 

A politikus elmondta, hogy arról is döntés született, hogy Gödön négymilliárd forintos infrastruktúra-fejlesztéssel biztosítják, hogy a Samsung SDI bővítse akkumulátorgyárát, valamint azt is, hogy a városba további beszállítók költözzenek.

Szijjártó Péter azt is hozzátette: Páty és az M1-es autópálya között összekötő utat fognak építeni, valamint egy elkerülő út is megépül majd. Végezetül közölte, hogy a kormány kész felgyorsítani a Közlekedési Múzeum új épületegyüttesének felépítését.