A Ryanair vezetője egyesítené a Wizz Airt és az EasyJetet

2021.09.13. 13:21 Módosítva: 2021.09.13. 13:25

A Ryanair légitársaság vezetője szerint egyesülnie kellene a Wizz Airnek és az EasyJetnek, mert enélkül mindkét céget más légitársaságok szereznék meg.  Michael O’Leary a Financial Times című londoni üzleti napilap hétfői kiadásában megjelent nyilatkozatában felfedte: ő is többször megpróbálkozott a Wizz Air felvásárlásával, de már letett erről a szándékáról, miután a Wizz Air piaci tőkeértéke időközben meghaladta az 5,5 milliárd fontot. Ugyanakkor úgy véli, hogy több nagy nemzeti légitársaság, köztük a British Airwayst birtokló IAG, a Lufthansa vagy az Air France is megpróbálkozhat a rivális cégek felvásárlásával.

Az írországi központú, Magyarországon is aktív Ryanair vezetője szerint a repülési ágazatban konszolidációra van szükség a koronavírus-járvány utáni kilábalás időszakában. Úgy vélekedett:

A légitársaságoknak a puszta fennmaradás érdekében hatalmas méreteket kell ölteniük, és a szétaprózódott európai piac hosszú távon fenntarthatatlan lesz.

Az easyJet, a legnagyobb brit fapados légitársaság múlt héten hivatalosan bejelentette, hogy előzetes felvásárlási célú megkeresést kapott. A Londoni Értéktőzsdén (LSE) közzétett tájékoztatásból nem derült ki, hogy melyik cég kereste meg őket, de brit médiaértesülések szerint a Wizz Air lehetett az ajánlattevő. Az easJet mindenesetre visszautasította a megkeresést, mivel az szerintük alacsony árfolyamprémiumot tartalmazott, túlságosan feltételes jellegű volt, és csupán részvénycserés tranzakcióra vonatkozott.

A Wizz Air félelmetesen erős működési modellt épített ki azzal, hogy nagyon alacsonyan tartja működési költségeit – áll a Financial Times hétfői értékelésében, amely szerint ha a cég egyesülne az easyJettel, az ügylet magasabb költségeket eredményezne, és drágább repülőterek használatával járna.