Simon, Szimonetta
-1 °C
15 °C

Eltűnnek a kisboltok Magyarországról, egy év alatt négyezer szűnt meg

2021.09.25. 11:12

Csaknem 116 ezer kiskereskedelmi üzlet működött Magyarországon 2020 vége felé, körülbelül négyezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, és 18 ezerrel kevesebb a 2015 véginél – írja a KSH adataira hivatkozva a Portfolio

Főleg a nem élelmiszert áruló üzletek száma esett vissza, az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyesboltoké, valamint az üzemanyagtöltő állomásoké kisebb mértékű csökkenést mutat. Utóbbiak száma öt éve még 42,3 ezer volt, hogy 2020 végéig 12 százalékos csökkenéssel 37,4 ezren álljon meg. Nem élelmiszert árusító üzletből 2020-ban 76 ezret számoltak össze, csaknem 13 ezerrel kevesebbet, mint 2015 végén.

A leginkább a ruházati szaküzletek száma csökkent, mégpedig négyezerrel, iparcikk szaküzletből pedig háromezerrel kevesebb volt, mint 2015-ben. 2020 vége felé 5,9 ezer nemzeti dohánybolt, valamint 2,4 ezer gyógyszertár működött Magyarországon.

A túlélési versenyt egyértelműen a nagy üzletek nyerik. Amíg 2015 és 2020 között a 120 négyzetméteres nagyságot el nem érő helyiségek száma 15 százalékkal csökkent, az 1000 négyzetméteresnél nagyobbaké 6,8 százalékkal nőtt.