SZÉP-kártya: verhetetlen a vendéglátás

2021.09.30. 21:40

Idén nyolc hónap alatt többet költöttek SZÉP-kártyáról a magyarok, mint tavaly egész évben, az egyik hazai szolgáltató adatai alapján. Továbbra is a vendéglátás a legnépszerűbb szolgáltatás, a forgalom csaknem kétharmadát ez adta, ám szabadidős tevékenységre, illetve szállás költségre is többet fordítottak a magyarok, mint 2020-ban, írta a Pénzcentrum.hu. Budapest mellett Siófok és Balatonfüred volt a legkedveltebb úti cél.

Kapcsolódó

Változik a Szép-kártya, jön az adófizetési halasztás

Megjelent a kormányrendelet a Magyar Közlönyben.

A nyári hónapokban erőteljesen megugrott a K&H SZÉP kártya használat, az előző évekhez és a megelőző hónapokhoz képest is.

A költések összege augusztus végéig megközelítette a 19 milliárd forintot, ami meghaladta a tavalyi teljes évét.

A növekedést segíthette, hogy a kártyabirtokosok a tavalyi év második felétől és az idén is több juttatást kaptak a szociális hozzájárulási adó mentességnek köszönhetően.

Az elfogadóhelyek számában is gyarapodás volt. Míg 2019-ben és 2020-ban éves szinten 2-3 ezerrel növekedett az elfogadóhelyek száma, addig az idén már meghaladta az ötezret.