Idén drágább krizantémokkal emlékeznek meg szeretteikről a magyarok

DNEMS20211027008
2021.10.29. 12:21
Hiány nem lesz, de a tavalyi áraktól kissé elrugaszkodik idén a virágpiac.

A tavalyi, járványügyi korlátozásokkal terhelt időszakhoz képest – amikor a környező országok virágkertészei is nálunk próbáltak nyomott áron megszabadulni a krizantémoktól, de a belföldi kereslet is korlátos volt az otthon maradó idősebbek miatt – idén nyugodtabb a piac halottak napja előtt. A kereslet meglehetősen élénk, különösen mivel október utolsó hetében enyhe az idő, ami kedvez a vásárlásoknak, és a virágkertészeknek is – mondta az Indexnek Kővári András, a Kővári Krizantém Kft. ügyvezetője. Az időjárás nemcsak a temetők látogatottságát befolyásolja, hanem a vásárlási kedvet is, ha kevésbé várható, hogy elfagynak a virágok, akkor nagyobb a forgalom. Most azonban a termelőknek is kedvez az enyhe idő, mivel a meleg nappalok elősegítik a virágok nyílását. 

Az idén ugyanis az okozott a virágkertészek számára nehézséget, hogy a krizantémpalánták hagyományos szabadba ültetési időszakában, júniusban komoly kánikula volt, ami hátráltatta a bimbóképződést legalább három héttel – mondta Kővári András. Márpedig a krizantém virágzásának időzítése kulcskérdés a mintegy 3 ezer ezzel foglalkozó hazai kertész számára, így biztosítható ugyanis, hogy szeptembertől október végéig ütemesen kerüljenek a boltokba, virágüzletekbe a virágok. Egyébként mivel a legtöbb hazai krizantémtermelő mellékállásban foglalkozik a virágok előállításával, ezért kevesebb energiát fektetnek a termesztéstechnológiai újdonságok elsajátításába.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara krizantémtermesztésről szóló közleményeiben évek óta visszatérő fordulat, hogy elavult technológiát alkalmaznak a virág előállításával foglalkozók. Ez a gyakorlatban ágazati szakértők szerint azt jelenti, hogy több mint háromnegyedük az 1960-ban megjelent szakkönyvben foglaltak szerint, jobbára az 1970 óta szinte változatlan fóliasátras technológiával, 30-40-50 éves fóliasátrakkal dolgozik. Igaz, a díszkertészek számára nem volt akkora volumenű korszerűsítési pályázat kiírva, mint akár zöldségágazatban, ezért a korszerű, számítógép-vezérelt üvegházak helyett egyelőre marad az eddigi technológia.

Az utóbbi években egyre nagyobb keletje van nemcsak kegyeleti célokra, de a kertek, balkonok díszítésére is a különféle korai virágzású krizantémoknak. A multiflóra fajták változatos színekben, hatalmas gömbökként díszítenek ilyenkor. Az idén azonban a bimbóképződés csúszása miatt a összeért a korábbi, október eleji és a késői, november eleji virágzású fajták nyílása, és mivel ezekből idén jelentősebb mennyiségeket ültettek a termelők, ezért előfordulhat, hogy több tétel marad a boltokban – mondta Kővári András. A virágkertész szerint főleg a kisebb, 12 centis átmérőjű cserepes kiszerelésű növények esetében lehet fordulhat ez elő. A nagybani virágpiacon egyébként idén ősszel jellemzően 1000-1200 forintot adnak a termelőknek a nagyobb, 19 centis átmérőjű multiflóra krizantémok darabjáért, ami a fogyasztókhoz jellemzően 2000-3000 forint közötti áron jut el. 

Ugyancsak keresettek az ünnepi hétvége előtt a vágott virághoz hasonlító nagyfejű cserepes krizantémok, ezekből azonban idén eleve kevesebbet ültettek a kertészek, ezért most nincs elég belőle a piacon – mondta Kővári András.

A nagybani ára darabonként 550-600 forint között mozog, a fogyasztói ára azonban már ezer forint körül alakul. 

Az idén aligha lesz példa tömegesen 200-300 forintos szálankénti áron árult nagyvirágú vágott virágként értékesített krizantémra, mivel az a tavalyi környező országokbeli karanténok hatásaként előállt rendkívüli helyzet eredménye volt. Viszont ezekből idén is bőséges kínálat áll majd a vásárlók rendelkezésére. A Palisade, Magnum, Apolló fajták jellemzően 350-400 forintos szálankénti áron kerülnek a nagybanira, a fogyasztói áraik pedig átlagosan 500-750 forint körüli áron szóródnak előreláthatólag. A nagyvirágú fajtákat jellemzően belföldi termelők állítják elő, mivel ezek kevésbé jól tűrik a hosszú távú szállítást. Igaz, mostanság egyre többször fordul elő, hogy a virágfejre húzott rugalmas hálóval óvják a kertészek a sérülékeny árut a szállítás során. Továbbra is elsősorban a klasszikus fehér, sárga színeket keresik a vásárlók, azonban egyre népszerűbbek a mályva, a bordós, a bronz és a zöld színű változatok is.

A drágulás a virágpiacot sem kerülte el

A csokros kriztantémból már nem önellátó az ország, ez jellemzően holland importból érkezik. Ugyan tavaly volt példa 250-300 forintos szálankénti importárra is, idén már drágább dugványokból állították elő a növényt a hazai kertészetek is. Várhatóan 400-500-600 forint körüli áron kerülhet a fogyasztókhoz. 

Attól függően is erősen eltér a boltok kínálata, hogy az ország melyik részén található: a Dunántúlon kifejezetten keresettek a különféle színű, gömb alakú multiflóra fajták, vágott virágként pedig elsősorban a pókvirágú és a színes pompon alakú krizantémok. A Duna-Tisza közén a pókvirágú és a napraforgóra hasonlító Anemone fajták kedveltek, a színváltozatok között pedig a lila, és a bronz is megjelenik a klasszikus fehér és sárga mellett. Kelet-Magyarországon jobban ragaszkodnak a hagyományosan megszokott színvilághoz. 

A tavaszi egy hónapos üzletbezárások ellenére is jobb évük van a virágkereskedőknek, mint tavaly, sőt, lehet, hogy a 2019-esnél is jobb lehet a vásárlóerő

– erősítette meg az előbbieket Boros Attila, a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozások Magyarországi Szakmai Egyesületének elnöke. Úgy fogalmazott, hogy mivel az emberek kevesebbet utaztak, sokan inkább a mikrokörnyezetük szépítése, kellemesebbé tétele felé fordultak, és ez látszik a virágboltok forgalmán is. Már persze azokén amelyek talpon maradtak az elmúlt másfél év megpróbáltatásai után, az idén ugyanis az érdekképviselet tudomása szerint rengeteg bolt végleg lehúzta a rolót. 

Az azonban egyelőre még kevéssé látszik, hogy idén lesz-e változás a vágott és a cserepes virágok értékesítési arányában a kegyeleti virágok nagyjából harmadát értékesítő virágboltokban. Jobb, fagymentesebb időben ugyanis jobban fogy a vágott virág is a koszorúk mellé, merészebben vásárolnak az emberek.

Változó kegyeleti szokások

A kegyeleti szokások változóban vannak: ritkábban keresik fel a szeretteiket az emberek a sírkertekben, viszont mivel a halottak napja körüli időszak az, amikor évi egyszer biztosan kilátogatnak az emberek a temetőkbe, ezért egyre jellemzőbb a virágkötők tapasztalatai szerint, hogy egyedi összeállítású csokrokat, tálakat, koszorúkat rendelnek – mondta Boros Attila. A mohaborítású hagyományos koszorúk mellett egyre népszerűbbek a polirezin, gipsz, vagy műanyag öntvényekbe álmodott szárazvirág kompozíciók. A Távol-Keletről beszerzett kegyeleti termékek, alapanyagok esetében azonban brutális drágulást tapasztalnak a virágboltok is, épp ezért most csalókák lehetnek a forgalombővülési adatok, mivel inkább ez, mint az értékesített mennyiség dobja meg a számokat. Pontos adatok a fogyasztói árak alakulásáról még nincsenek, de a vágott virágoké kismértékben emelkedhet tavalyhoz képest, elsősorban a szállítási költségek emelkedése miatt – fogalmazott az elnök. Hozzátette, bízik benne, hogy egy számjegyű lesz ez az emelkedés. 

(Borítókép:  Krizantémot vesz egy nő egy ungvári piacon mindenszentek előtt, 2021. október 27-én. Fotó:  Nemes János / MTI)