Hatalmas beruházást jelentett be a Pick Szegeden

2021.10.29. 17:08

A Pick Szeged Zrt. csaknem negyvenmilliárd forintos, napelem-telepítéssel is járó üzemfejlesztéséhez az állam 10,6 milliárd forint támogatást nyújt, ami hozzájárul 1900 munkahely megőrzéséhez − jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vállalat barnamezős beruházásának bejelentésén Szegeden.

A tervek szerint a projekt segítségével 2030-ig mintegy 25 százalékkal fog növekedni a penészes szalámi értékesítése.

Az MTI beszámolója szerint a külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy nem pusztán politikai kijelentés, hanem tények bizonyítják, hogy sikeres volt a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak csillapítását célzó kormányzati stratégia. Globálisan több mint 110 millió munkahely szűnt meg, negyven százalékkal visszaestek a beruházások − emelte ki a miniszter. Hozzátette: ezzel szemben Magyarországon az előző negyedévben 18 százalékos volt a gazdasági növekedés, tavaly beruházási rekord született, továbbá többen dolgoznak, mint a rendszerváltás óta bármikor.

Véleménye szerint ehhez nagy mértékben hozzájárult az élelmiszeripar is, amely idén eddig 12 százalékkal növekedett, így termelési értéke 2021 első nyolc hónapjában elérte a csúcsteljesítménynek számító 2700 milliárd forintot.

Takács István, a Pick Szeged Zrt. vezérigazgatója kijelentette, hogy a beruházás a cég több mint 150 éves történetében is egyedülállónak és mérföldkőnek mondható.

Elmondta, hogy a „szalámik szakértőjének”, a legismertebb magyar élelmiszerbrandnek számító vállalat nettó árbevétele tavaly 72 milliárd forint volt, és termékei iránt folyamatosan nő a kereslet külföldön is, amit jól mutat, hogy mára az export adja az árbevétel harminc százalékát.