A használt lakások több mint felét hitelből veszik Magyarországon

2021.11.01. 08:19

A lakáshitelek egyre nagyobb szerepet kapnak a dráguló használt lakásoknál, a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján az idei első félévben a használtlakás-vásárlások több mint fele hitelfelvétellel történt.

2021 januárjától júniusig összesen

  • 69 ezer használt lakás cserélt gazdát, és
  • 35 ezer lakáshitelt folyósítottak ezek vásárlóinak,

vagyis a hitelek tranzakciókhoz mért részesedése 52 százalékos volt, szemben a 2020 első felére jellemző 44 százalékkal.

Az új és használt lakások vásárlására, építésére, felújításra, bővítésre és a hitelkiváltásra szóló lakáshitelek teljes állománya az idei félév végén 4259 milliárd forintot tett ki, ez pedig 

mindössze 25 milliárd forinttal marad el a 2010-es történelmi rekordtól.

Ha pedig az elmúlt hónapot nézzük, 10 090 használt lakóingatlan cserélt gazdát októberben, ami 11 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos hónapjában feljegyzett 11 335 tranzakcióhoz képest.

Éves szinten a tulajdonosok által eladásra hirdetett lakóingatlanok száma 9 százalékkal esett vissza, ám az ingatlanközvetítőkkel együtt összesen több mint 34 ezer friss lakáshirdetés került be a használt lakóingatlanok kínálatába

– ismertette az adatokat az ingatlan.com szakértője. Balogh László hozzátette, hogy a tendenciákat megerősíti az adásvételek kötelező kellékét jelentő energiatanúsítványok számának alakulása is.

A használt lakások nyár óta érezhető forgalomcsökkenését valamennyire ellensúlyozza az újlakás-piac élénkülése. A szakember szerint ez az élénkülés az állami támogatásoknak és kedvezményeknek, illetve a Magyar Nemzeti Bank Zöld Otthon Programjának tulajdonítható.