Lemond a Barclays vezetője az Epsteinnel fenntartott kapcsolatainak vizsgálata miatt

2021.11.01. 15:51

Bejelentette lemondási szándékát Jes Staley, az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi szolgáltató csoport, a Barclays vezérigazgatója, miután a brit felügyeleti hatóságok kivizsgálták, hogy milyen kapcsolatok fűzték a szexuális bűncselekményekért elítélt Jeffrey Epstein néhai amerikai pénzemberhez – adta hírül az MTI. A Barclays hétfőn csak annyit közölt, hogy a brit pénzügyi szektor felügyeleti hatósága (Financial Conduct Authority, FCA) és a Bank of England pénteken ismertette a céggel a vizsgálat előzetes eredményét.

A bank nem részletezte, hogy a vizsgálati jelentés mit tartalmaz, de közölte: a felügyeleti hatóságok megállapításai nyomán, és tekintettel arra is, hogy Staley a megállapításokat hivatalos fórumokon „vitatni kívánja”, az igazgatótanács és Staley közös megegyezéssel úgy döntött, hogy a vezérigazgató távozik a Barclays-csoport éléről.

A Barclays közleménye hangsúlyozza: a vizsgálat nem állapította meg, hogy Jes Staley az Epstein terhére rótt bűncselekmények bármelyikéről tudott volna, vagy ezeknek a bűncselekményeknek tanúja lett volna.

Jeffrey Epstein korábban a börtönt is megjárta fiatalkorú lányok sérelmére elkövetett szexuális visszaélések miatt. 2019 nyarán ismét őrizetbe vették hasonló vádakkal, de annak az évnek az augusztusában holtan találták a börtöncellájában. A néhai nagybefektető a halottkémi vizsgálat megállapítása szerint öngyilkosságot követett el.

Az Epstein-botrányba belekeveredett András yorki herceg, a brit uralkodó fia is, akiről már évekkel ezelőtt szintén kiderült, hogy közeli üzleti és baráti viszonyt ápolt Jeffrey Epsteinnel.

Epstein szexuális üzelmeinek egyik korábbi áldozata, a floridai illetőségű Virginia Giuffre, akkori nevén Virginia Roberts jogi keresetet is indított, azzal a váddal, hogy Epstein 2001-ben és 2002-ben több alkalommal is szexuális kapcsolatra kényszerítette őt András herceggel.

Virginia Roberts 2001-ben 17 éves volt, és a floridai törvények szerint akkor még kiskorúnak számított.