16:00, December 05.
Japán 1
Horvátország 2
al-Dzsanúb Stadion Nyolcaddöntő
20:00, December 05.
Brazília 4
Koreai Köztársaság 1

A mobil és az IT húzza a Magyar Telekomot

2021.11.09. 19:48

A Magyar Telekom a harmadik negyedévben 19,4 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el, 1,3 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. A bevétel 6,2 százalékkal 178,1 milliárd forintra nőtt – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.

Idén az első kilenc hónapban az adózott eredmény éves összehasonlításban 45 százalékkal 44 milliárd forintra emelkedett, a jelentés szerint az EBITDA-növekedés és a javuló pénzügyi eredmények következtében. Az összbevétel 4,6 százalékkal 506,5 milliárd forintra nőtt, elsősorban a távközlési szolgáltatási bevételek, különösen a mobil adatbevételek, valamint a rendszerintegrációs és IT (RI/IT) bevételek növekedése miatt.

A kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) éves összevetésben 9,3 százalékkal 66,4 milliárd forintra nőtt a harmadik negyedévben, az első kilenc hónapban pedig 7,7 százalékkal 175,8 milliárd forintra.

A jelentés idézi Rékasi Tibor vezérigazgatót, aki kiemelte: éves összevetésben a társaság jelentősen tudta növelni árbevételét, bruttó nyereségét és EBITDA-ját, ami a kiváló hálózati minőségnek és a kiemelkedő ügyfél-elégedettségi eredményeknek köszönhető – számolt be az MTI.



  • Hírek
  • Hírek