Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Barbara, Borbála
-6 °C
4 °C

Újabb baromfiállományt számoltak fel a madárinfluenza miatt

2021.11.24. 14:03

Madárinfluenza jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfiállományokban – tájékoztatta a Nébih az MTI-t. Kiemelték: a hatósági szakemberek megkezdték 14 500 pecsenyekacsa és csaknem 19 500 tenyésztyúk leölését Nyíradonyban és Pátrohában.

A vizsgálatot azután rendelték el, hogy mindkét gazdaságban megemelkedett elhullást tapasztaltak, utóbbiban a takarmányfogyasztás is csökkent. A hivatal felhívta a figyelmet, hogy a vonuló vadmadarak miatt a járványkockázat továbbra is kiemelten magas.

Az állományok védelme és a terjedés megakadályozása érdekében az országos főállatorvos elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását a magas kockázatúként azonosított megyék teljes területén:

  • Bács-Kiskun,
  • Békés,
  • Csongrád-Csanád,
  • Győr-Moson-Sopron,
  • Hajdú-Bihar,
  • Komárom-Esztergom és
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.

A zárt épületben tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval. A hivatal továbbá előírta, hogy a takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani, nyílt vízből pedig tilos itatni az állatokat. Az almozásra használt anyagot szintén meg kell óvni a vadmadarakkal való érintkezéstől.

Akik nem tartják be maradéktalanul a járványvédelmi előírásokat, egy esetleges járványkitörés esetén kizárják magukat az állami kártalanításból − jelentette ki közleményében a Nébih.

Legutóbb a Csongrád-Csanád megyei Zsombón, egy 17 400 pecsenyekacsából álló állománynál és a Békés megyei Újkígyóson, egy 8500 tenyészludat tartó gazdaságban mutatta ki a Nébih laboratóriuma a madárinfluenza H5N1 altípusát. Ezt megelőzően két Bács-Kiskun megyei gazdaság állatainál igazolták a vírus jelenlétét.

Korábban a madárinfluenza H5N1 altípusát mutatta ki egy elhullottan talált vadon élő madárból, a nagy lilikből a Nébih. Nem sokkal később egy Bács-Kiskun megyei telepen, egy pecsenyekacsa-törzsállományban és egy hízólúdtartó gazdaságban is madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolták a hatóságok.