Schanda Tamás: GDP-arányos kutatás-fejlesztési ráfordítások 1,6 százalék fölött

2021.11.25. 14:52

Elsődleges célunk, hogy Magyarország Európa öt legélhetőbb és legversenyképesebb országa közé kerüljön 2030-ra. Ezt az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára közölte. Schanda Tamás szerint mérföldkőnek számít ezen az úton, hogy a magyarországi GDP-arányos kutatás-fejlesztési ráfordítások 1990 óta nem tapasztalt magasságba, 1,61 százalékra nőttek tavaly, írta az MTI.

Az államtitkár úgy látja: a kormány célzott támogatási programokkal, a munkafeltételek javításával bővíti a hazai kutatók számát.

Míg 2010-ben csak 31 ezer kutató dolgozott Magyarországon, addig tavaly már több mint 62 ezer.

A legtöbb új munkahely a tartós versenyképességet megalapozó ágazatokban, köztük az IT szektorban jött létre, jelezte Schanda. Hangsúlyozta: az egyetemek kiemelt szereplői az innovációs rendszer működtetésének, nem véletlen, hogy a kormány a felsőoktatási intézményeket állítja a kutatóhálózat középpontjába. Az egyetemek K+F kiadásai és beruházásai először múlták felül a százmilliárd forintot.