Eladja az állam a taszári repteret

2021.11.26. 14:48

Versenyeztetés nélkül értékesíti egyetlen vevőnek a magyar állam a taszári katonai reptéren a tulajdonában álló ingatlanokat – derült ki a friss Magyar Közlönyből. A vételár legalább a független ingatlanforgalmi szakértő által megállapított forgalmi érték lehet.

A jelenleg nem hasznosított légi bázis a kormány döntése szerint

versenyeztetés nélkül, egyetlen ajánlatadóként kiválasztott SGF Silu Global Fund Holding Zrt. birtokába kerülhet,

amely a Céginfó adatai szerint egy 2021 májusában bejegyzett vagyonkezelő cég, amelynek vezető tisztségviselői Németh János és Cseke István. Érdekesség, hogy a két üzletember közös érdekeltsége egy pápai cég, a Németh és Cseke Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. is, amelynek 2020 augusztusában került be a tevékenységi körei közé a gyógyszer, gyógyászati termék nagykereskedelme és a gyógyászatitermék-kiskereskedelem, továbbá az orvosiműszer-gyártás is. Az utóbbi cég tavaly 962,5 millió forintos forgalom mellett 22 millió forintos adózás előtti eredményt ért el. 

A kormány a közlöny szerint mindenesetre egyetért azzal, hogy kereskedelmi, ipari és logisztikai céllal, kereskedelmi repülőtérként nyisson újra az ingatlan. 

A vevővel a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Mager Andrea a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő bevonásával köt az ingatlanok tulajdonjogának átruházására irányuló adásvételi szerződést. Méghozzá 2021. december 31-ig. 

A taszári repteret korábban is próbálta már értékesíteni az állam, legutóbb 2009-ben, sikertelenül.