Határidőt szabnak a kkv-s rezsicsökkentésnek

GettyImages-73850499
2021.12.02. 15:40

Akár már a mai napon is megjelenhet a kisvállalkozások rezsicsökkentésének szabályairól szóló rendelet – erősítette meg Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Index tegnapi értesüléseit a Kormányinfón. A tárcavezető bejelentette, hogy a kormány döntése értelmében a négymilliárd forintos éves nettó árbevétellel vagy mérlegfőösszeggel és legfeljebb tíz foglalkoztatottal rendelkező vállalkozások számára lehetővé teszik az egyetemes szolgáltatói rendszerbe való visszatérést. Kérdésre válaszolva közölte azt is, hogy

  • a döntés csak az árampiacra vonatkozik,
  • legfeljebb hat hónapra szól a lehetőség az önkormányzatok és a vállalkozások számára
  • és a vállalkozásoknak és a helyhatóságoknak is 31 forintos kilowattóránkénti áramár lesz elérhető.

A miniszter közölte azt is, hogy az önkormányzatok felől érkező tömeges igényt érzékelve a helyhatóságok számára is lehetővé teszik az egyetemes rendszerbe való visszatérést. (Erre egyébként most is lehetőséget ad a villamosenergia-törvény.) Majd közölte azt is, hogy bár az energiaárak emelkedésére kisebb fogyasztást szorgalmazó városvezetők kevéssé hitelesek, mert az elsők között volt például Budapest és Hódmezővásárhely is, amikor kérelmezni kellett az egyetemes rendszerbe való visszatérést. 

Becslések szerint az önkormányzatok visszalépése az egyetemes rendszerbe mintegy 8,5 milliárd forintos támogatást jelenthet a szektornak, a kisvállalkozások kedvezménye ennél jelentősebb, harminc-ötvenmilliárd forint körüli összeget jelent majd 

– válaszolta az Index kérdésére Gulyás Gergely. Közölte azt is, hogy eddig nem volt szó arról, hogy a két, egyetemes szolgáltatást nyújtó árampiaci szereplő, az MVM és az E.on esetében esetleg kompenzálják azt a veszteséget, amelyet az egyetemes rendszerbe újonnan belépők rezsicsökkentett áron való kiszolgálása okoz. Hozzátette: az állami tulajdonú MVM idén nyereséges lesz, jövőre azonban ez kétséges a jelenlegi nemzetközi energiaárak mellett. 

Egyelőre nincs döntés arról, hogy mekkora kiegészítő támogatást kapjanak a távhőszolgáltatók, bár többször tárgyaltunk már

– mondta kérdésünkre Gulyás Gergely. A távhőcégek azért kérnek plusztámogatást, mert kimerülőben van a lakossági rezsicsökkentésből befolyó bevétel és a piaci áron beszerzett energiaköltségek miatt a működésükhöz nyújtott támogatási keret. A tárcavezető szerint tízmilliárdos nagyságrendű pótlólagos összegről tárgyalnak. 

A miniszter szerint többek között az üzemanyagárak befagyasztásával és a kkv-s rezsicsökkentéssel igyekszik tenni a kormány a maga részéről az infláció letörése érdekében. Kérdésre válaszolva közölte, hogy várják a jegybank jelentését, annak ismeretében határozzák majd meg a nyugdíjemelések mértékét.

Megerősítette azt is, hogy szükség lesz a 2022-es költségvetési törvény módosítására.