Járvány idején nem mindegy, hol telelünk, hogyan nyaralunk

GettyImages-1214212809
2021.12.03. 21:42
Nem elég körültekintően foglalni, a nyaralás tervezése előtt el kell fogadni, hogy sok program akár korlátozottan vagy egyáltalán nem elérhető a turisták számára. Emellett érdemes valamivel több pénzt is félretenni a vakációkra, ugyanis a világjárvány napról napra okozhat meglepetéseket a világutazók számára.

Gyorsabb tempóban visszaállhat „minden” a régi kerékvágásba, mint gondolnánk, és az utazási kilátások is javulnak az elmúlt két évhez képest – mégis sok türelmet, rugalmasságot és alapos felkészülést igényel egy nagyobb út megtervezése, mint korábban – véli Sebastian Modak, a Lonely Planet és a New York Times újságírója.

A lehetőség ugyanis – pár országot kivéve – szinte mindig nyitva áll, de tény, hogy nagyobb kockázatot rejt magában egy nagy lélegzetvételű nyaralás lefoglalása, mint pár éve – mondta Modak a CNBC-nek.

Az amerikai utazók csaknem 40 százaléka például nemzetközi és belföldi utazást is tervez 2022-re és kétharmaduk egy nagy kiruccanást is kitervelt már – írja az Expedia az utazási trendekről szóló jelentésében.

Bár a belföldi utazgatás továbbra is a legnépszerűbb tervek között szerepel, az amerikai utazók közel 60 százaléka mégis a tengerentúli úti célok felé kacsingat. A G Adventures – amely vezetett csoportos utazásokat kínál világszerte – már arról számolt be, hogy novemberben 35 százalékkal többen foglaltak, mint 2019 azonos időszakában, főleg a marokkói, perui és a Costa Rica-i utakra.

Az európai nagyvárosokba irányuló repülőjegy-keresések ráadásul rövid idő alatt jelentősen megugrottak az Expedia adatai szerint. Szeptemberben és októberben például 65 százalékkal többen kerestek a Los Angeles-London, és 110 százalékkal többen a New York–Párizs járatokra. Az amerikai turisták körében mégis azok a helyek a legnépszerűbbek, ahol szinte mindig süt a nap, mint például Punta Cana, Cancún vagy Riviera Maya.

Olcsóbb repülőjegyek

Azt hiszem, 2022 a nagy utazások és a bakancslisták éve lesz – fogalmaz Christie Hudson, az Expedia utazási szakértője. A fogyasztói optimizmusnak fő oka egyrészt, hogy egyre többen kapják meg a koronavírus elleni védőoltást, másrészt a gyermekek oltása is elstartolt, amely újra elérhető közelségbe hozza a hagyományos nagy családi vakációk képét.

A felfokozott izgalom annak is köszönhető, hogy az amerikaiak két évig korlátozottan vagy egyáltalán nem pihenhettek külföldön, így sokkal nyitottabbak az új élményekre és a tengerentúli utazásokra is, a nemzetközi repülőjegyek átlagára ráadásul nekik kedvez: az Expedia szerint a kétirányú utak átlagárai 35 százalékkal alacsonyabbak a 2019-es számokhoz képest.

Az omikron-variáns megjelenése viszont újra keresztbe tehet számtalan családnak. Annak ellenére ugyanis, hogy az utazási korlátozások a nyár és az ősz folyamán is világszerte enyhültek, most több ország – köztük Németország, Olaszország és az Egyesült Királyság – újra szigorú beutazási szabályokat vezetett be. Néhány ország azonban továbbra is zárva marad az amerikai turisták előtt: például az ázsiai országok. Kína például 14 napos karantént rendel el a beutazóknak, Japán viszont abszolút nem engedélyez semmilyen beutazást.

Bátraké a szerencse

Az Expedia szakértői szerint, ha az utazók a kényelmetlenség vagy a bizonytalanság ellenére is vállalják a kalandokat, akkor az ezzel járó megnövekedett anyagi költségekkel is számolniuk kell.

Érdemes például olyan csomagokat vagy ajánlatokat választani, ahol az utazás lemondása vagy más, előre nem látható körülmény esetén az utazás költsége visszatérítésre kerül. Érdemes arra is figyelni, hogy sok „alapbiztosítás” nem terjed ki minden eshetőségre.

Az utazóknak emellett olyan repülőjegy- vagy szállodai opciókat is mérlegelniük kell, amelyek lehetővé teszik a dátummódosítást vagy az utazási jóváírást, még akkor is, ha ezek a foglaláskor többletköltséget jelentenek.

Annak is érdemes alaposan utána olvasni, mi történik, ha a nyaralás alatt kapja el valaki a fertőzést, és fel kell tennie a biztosítójának is a következő kérdéseket: „mennyi pénzre lehet szükségem egy-két hét plusz költség fedezésére és milyen ellátást fedezet a biztosító, ha kórházba kerülök?”

A szakértők szerint mindezek mellett rugalmassággal és empátiával kell megközelíteni a külföldi utazásokat. El kell ismerni azt is, hogy bizonyos tevékenységeket korlátozottan vagy egyáltalán nem elérhetők. Ha a lehetőségeinkhez képest maximálisan felkészülünk, akkor bátra tervezhetünk nyaralást – vélik.

(Borítókép: A járvány miatt bevezetett intézkedésekre figyelmeztet egy tábla 2020. március 23-án Sydney Ausztráliában. Fotó: Cameron Spencer / Getty Images)