Közel 10 ezer vállalkozást indíthatnak a fiatal pályázók

2021.12.18. 08:04 Módosítva: 2021.12.18. 08:04

Összesen több mint 50 milliárd forintból valósul meg az Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése program. A kormányzati kezdeményezésnek köszönhetően az eredetileg tervezett nyolcezerhez képest 8500 vállalkozás jött létre vidéken, és ezer helyett 1150 Közép-Magyarországon. A támogatási keret felhasználásával elindított vállalkozások több mint kétharmada 30 év alattiak számára jelent tartós munkalehetőséget – írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az Indexhez eljuttatott közleményében. 

 A fiatalok és álláskeresők vállalkozóvá válását ösztönző programban összesen mintegy 10 ezren igényeltek fejenként 4,5 millió forintos tőketámogatást. 9600 pályázónak már odaítélték a forrásokat, közel 34 milliárd forintot ki is fizettek 

– jelentette be Bodó Sándor a programmal kapcsolatban.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette: „a kormány számos intézkedéssel segíti a munkaalapú gazdaság megerősítését, a teljes foglalkoztatás elérését.”

A programra a keleti országrészből, Észak-Magyarországról és az alföldi régiókból jelentkezett a legtöbb érdeklődő.

A vállalkozni szándékozók első szűrésként kompetencia-mérésen, majd képzéseken vettek részt. A friss ismeretek birtokában készítették el üzleti terveiket, amelyek kedvező elbírálása esetén indíthatták el vállalkozásukat – írja az ITM.

A támogatói döntést követően Budapest és Pest megye esetében az OFA Nonprofit Kft., másutt a Magyar Államkincstár előlegként folyósította az igényelt összeg felét. A teljes tőketámogatást több részletben, a pályázati kötelezettségek, így az időközi beszámolók benyújtása, elvárt bevétel teljesítése esetén fizetik ki jellemzően egy-másfél éven belül – részletezik a minisztériumnál.

Bodó Sándor kiemelte: a program segítségével országszerte több ezer fiatal és álláskereső találhatta meg a számítását önfoglalkoztatóként. A vállalkozókedv ösztönzése mellett a kormány képzési és bértámogatással is megkönnyíti az elhelyezkedést.

A még mindig elérhető Vállalkozások munkaerő támogatása már 30 ezer álláskereső munkába állásához járult hozzá közel 17 milliárd forinttal.