Úgy volt, hogy a kormány kisegíti a kkv-kat, aztán mégsem - frissült

2021.12.18. 11:38

Leállította a már megítélt újraindítási gyorskölcsönök kifizetését a száz százalékban állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank (MFB).

A Népszava egy pórul járt kkv ügyvezető igazgatójától úgy értesült, a bank arra hivatkozott, hogy a kormány spórolást rendelt el az év végére. A Portfolio korábbi információira hivatkozva azt írták, ugyanerre hivatkozva már elvégzett munkákat sem fizet ki az állam. A támogatás folyósítását egy december 9-én kelt kormányhatározat zárja ki.

A programok eredetileg uniós pénzekből valósultak volna meg, csakhogy az Európai Bizottság a rendszerszintű kormányzati korrupcióra hivatkozva határozatlan időre felfüggesztette az újraindítási program finanszírozását. A hivatalos indoklás szerint amíg az Orbán-kormány nem lép fel megnyugtató módon az uniós pénzek elosztása körül burjánzó korrupcióval szemben, addig Magyarország nem számíthat a helyreállítási támogatásokra. A kormány abban bízott, hogy 2021 végéig megállapodás születhet az ügyben, ezért azt ígérte, hogy hazai forrásból finanszírozza a programokat, csakhogy a megegyezés elmaradt, a kormány kifutott a keretből, az államháztartás hiánya pedig mostanra a 4000 milliárd forintot közelíti. Ennek ellenére a következő hetekben mintegy 1200 milliárd forintnyi 13. havi nyugdíjat, személyi jövedelemadó-visszatérítést és egyéb juttatásokat osztanak ki, már a 2022. évi költségvetési hiány terhére.

A Pénzügyminisztérium két hete történt bejelentése szerint a 2021. év végi államháztartási hiány mérséklésére, valamint a pénzügyi tartalék növelésére a kormány mintegy 350 milliárd forintnyi beruházás kifizetésének elhalasztásáról döntött.

A Népszavának nyilatkozó cégvezető szerint az MFB lépése szembemegy a tervezhetőséggel és a stabilitással. Úgy vélekedett, hogy a kkv-kra nem partnerként tekintenek, hanem egyfajta függőségi viszonyrendszert szeretnének létrehozni.

Frissítés: 

A Magyar Fejlesztési Bank cikkünk megjelenése után kiadott közleményében cáfolta a lap értesüléseit. Közleményükben hangsúlyozták, hogy

minden európai uniós forrású hitelprogram, így a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön, illetve az Energiahatékonysági Hitelprogram esetében is folyamatos a hitelfolyósítás a szerződött ügyfelek számára, legyen szó vállalkozásokról, vagy magánszemélyekről."

A bank szerint pénteken több mint 5,85 milliárd forintot utaltak el az MFB Pontok bankjai felé, amelyek majd a végső kedvezményezett ügyfelek számára folyamatosan folyósítják a megítélt összeget. Az MFB szeretné megnyugtatni minden, európai uniós forrású hitelprogramban szerződött ügyfelét, hogy nincs fennakadás a hitelek folyósítása során – zárta közleményét a pénzintézet. 

(via Népszava)