Szakszervezetek: a legtöbb munkahelyen 10 százaléknál is nagyobb béremelés várható

DSC8858
2022.01.06. 06:28
Nagyok a különbségek az idei bérmegállapodásoknál, a legtöbb helyen azonban a 10 százalékot is meghaladja az emelés mértéke - írja csütörtöki számában a Világgazdaság a legnagyobb szakszervezeti szövetségek tájékoztatására hivatkozva.

A lapnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy a vállalatok nincsenek könnyű helyzetben, a bérfeszültség elkerülése miatt ott is emelniük kell, ahol a munkavállalók a két minimálbér között vagy az átlagbér körül keresnek. A minimálbér és a garantált bérminimum idei, csaknem 20 százalékos emelésével ugyanis sokan elvesztették korábbi bérelőnyüket.

Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke úgy látja, hogy 

idén is az alacsony fizetési kategóriákban keresők járhatnak a legjobban,

emiatt ismét a bérek összecsúszásának veszélye fenyeget. A bérdinamikát ráadásul a munkaerőhiány is hajtja. A statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint 

novemberben csaknem 4,7 millióan dolgoztak Magyarországon, ezzel új foglalkoztatási csúcs született.

A legnagyobb szakszerveti szövetségek szerint a bérmegállapodások a nyolc százaléktól 17-18 százalékig terjedő emelést tartalmaznak. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerint az emelések miatt reális, hogy a tavalyi 4 százalék körüli szint után idén a reálbérek növekedése a 10 százalékot is meghaladja.

A lap emlékeztet, nem minden hol zökkenőmentes a bérmegállapodás megkötése. Szentgotthárdon, az Opel gyárában sztrájkbizottságot kellett felállítani.

Ahol meg tudtunk állapodni az elmúlt hetekben, ott a munkáltató is belátta, hogy mindenféleképpen két számjegyű béremelkedésre van szükség, különben elveszíti a munkavállalóit

- nyilatkozta Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke, és arra figyelmeztetett, hogy az alsó kereseti sávokban történő nagyobb emelés miatt ismét a bérek összecsúszásának veszélye fenyeget.

Palkovics Imre szintén úgy látja, hogy abban a fizetési kategóriában, amelyet az idén utolért a garantált bérminimum, nem feltétlenül várható hasonló mértékű emelés, annak ellenére sem, hogy

nemzetgazdasági szinten több mint 500 milliárd forintot meghaladó adócsökkentést kaptak a cégek.

Emiatt szerinte itt még bőven lesz dolga az érdekképviseletnek, hangsúlyozva, hogy a munkavállalóknak is nyomást kell gyakorolniuk. Főleg mert a magas infláció még ezeknek az érdemi béremelkedéseknek a jelentős részét is "leharapja" - fogalmazott a munkástanácsok elnöke.

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)