Öt százalék feletti gazdasági növekedésre számít idén a kormány

2022.01.09. 09:49

2021-ben 6,4 százalékos volt a gazdaság növekedése a kormány számításai szerint, míg idén jóval 5 százalék felett valósulhat meg a bővülés, ez pedig lehetővé teszi, hogy folytatódjanak az elmúlt tíz évben végrehajtott adócsökkentések – erről Varga Mihály beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A pénzügyminiszter ehhez kapcsolódó példaként említette, hogy 2022-től adómentességet kapnak a 25 év alattiak,és a négy– vagy több gyermekes édesanyák is.

A politikus elmondta: a még 2021-ben befizetett szja-befizetések utáni visszatérítés idén is komoly segítséget nyújt a családoknak, míg a szociális hozzájárulási adó további csökkentése a munkaadóknak jelent könnyebbséget.

Varga Mihály a műsorban felidézte, hogy a koronavírus-járvány kitörése előtt rendkívül jó növekedési pályán volt a magyar gazdaság, ugyanis, mint fogalmazott:

2019-ben a legmagasabb növekedést produkálta az Európai Unióban.

Azonban a miniszter szerint a járvány épp ezt a folyamatot akasztotta meg, a magyar gazdaság ugyanakkor viszonylag gyorsan visszatalált a korábbi növekedési pályára.

A tárcavezető megjegyezte, hogy a gazdasági növekedést hosszabb távon az is segíti, ha erősödik a pénzügyi stabilitás, továbbá javul a befektetői megítélés.

Tállai András az MTI-t nemrég arról tájékoztatta, hogy már a januári fizetés is több lehet az adókedvezmények összegével.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkárának ismertetése szerint az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, és bizonyos betegségekben szenvedőknek is.