Ezért drágult meg annyira a csirkehús az utóbbi időben

További Gazdaság cikkek
-
Donald Trump vámtarifái miatt aggódik a Tesla
- Elárulta a NAV, mennyiért számolható el az üzemanyagköltség áprilisban
- Süti- és fagyievők, van egy rossz hírünk: igencsak drága mulatság édesszájúnak lenni
- 400 forint alatt maradt péntek estére az euró
- Egyetemistákat és grafikusokat is díjaztak a HUSAT Mission Patch Pályázatán
A Baromfi Termék Tanács elnöke a rádió érdeklődésére elmondta: az ágazat számára rendkívül nehéz helyzetet teremtett a takarmányárak drágulása, továbbá az energiaköltségek drasztikus megugrása is.
A terméktanács elnöke arról is beszélt, hogy a Magyarországon novemberben megjelent madárinfluenza szintén komoly nehézséget jelentett a baromfiágazatnak, a probléma pedig még jelenleg is tart.
Ezúton is szeretném felhívni a baromfitartók figyelmét, hogy a legmesszebbmenőkig tartsák be azokat a járványvédelmi utasításokat és előírásokat, amelyeket jogszabályok írnak elő, ez az egész ágazat elemi érdeke
– fogalmazott Csorbai Attila, hozzátéve, hogy az előző évben mintegy 50-60 százalékkal emelkedtek a takarmányárak.
Ha figyelembe vesszük, hogy ez a költség a baromfitartás költségeinek nagyjából kétharmada, akkor azt mondhatjuk, hogy bizony 20-30 százalékkal is emelkedett az alapanyagköltség
– húzta alá a szervezet vezetője, aki szerint az energiaárak költsége is elszállt, meglátása szerint pedig csak a lakossági energiafogyasztókat védte a rezsicsökkentés.
A Baromfi Termék Tanács elnöke elmondta, hogy a magas energiaárakat a vágóüzemeknek és a termelőknek is meg kellett fizetniük.
Azt mondhatom, 25-30 százalékos költségnövekedést tapasztalhatunk gyakorlatilag minden termékpályán, és ez csak hosszabb távon tud beépülni az átadói árakba
– árulta el az Inforádiónak egy korábbi megkereséskor.
Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, a kormány hat élelmiszer árát állította vissza arra a szintre, ahol még tavaly október 15-én állt. Az erről szóló döntést Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be, az intézkedésről szóló kormányrendelet péntek este jelent meg a Magyar Közlönyben.
Eszerint az élelmiszerárstopról hozott intézkedés február 1-jén lép hatályba, május 2-án pedig hatályát veszti.
A kormányrendelethez csatolt mellékletben felsorolják a hatósági termékeket, ezek a következők:
- kristálycukor (fehér cukor)
- búzafinomliszt BL 55
- finomított napraforgó-étolaj
- házi sertéscomb (ideértve a csontos, bőrös, filézett, darabolt, szeletelt vagy darált formában, akár előrecsomagolva, akár anélkül történő értékesítést is, frissen, hűtve, fagyasztva)
- csirkemell, csirkefarhát, -hát egyben vagy külön far és szárnyvég (ideértve a csontos, bőrös, filézett, darabolt, szeletelt vagy darált formában, akár előrecsomagolva, akár anélkül történő értékesítést is, frissen, hűtve, fagyasztva)
- ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8 tömegszázalék zsírtartalmú tehéntej
(Borítókép: Csirkefeldolgozó üzem 2005. július 8-án. Fotó: Paula Bronstein / Getty Images)