Jelentős béremelésre számíthatnak a bolti dolgozók

D SOS20130717026
2022.01.17. 18:21

Jól indul a bolthálózatoknál dolgozók számára a 2022-es esztendő. Az Aldinál az év elején jelentették be, hogy a munkavállalók bére egységesen 8 százalékkal növekszik január 1-jétől, valamint az eladók és a logisztikai munkatársak kezdőfizetése nyolcórás munkaidőben bruttó 362 600 forintra emelkedik. De a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a SPAR-ral is megállapodott, ahol a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben 285 ezer forint a legalacsonyabb bruttó alapbér 2022-től, a gazdasági szempontból kiemelt térségekben pedig bruttó 300 ezer forint.

A béremelésnek ezzel azonban még távolról sincs vége a szektorban, és három további bolthálózatnál, az Auchannál, az OBI-nál és a Metrónál is bejelenthetik hamarosan, hogy sikerült megegyezni. Bár a bértárgyalások még tartanak, Karsai Zoltán, a KASZ elnöke elárulta a Világgazdaságnak, hogy 

az említett üzletláncoknál a 10 százalékos növekedést is elérhetik az áruházi munkaköröket betöltő fizikai dolgozóknál.

A sorból a Tesco és a Penny Market sem maradhat ki, ahol január végén, valamint február elején ülnek le tárgyalni a bérrendezésről.

A szakszervezet ragaszkodik hozzá, hogy senki se keressen bruttó 260 ezer forint alatt az egész országban, vagyis mindenki megkapja a bruttó bérminimumot, aki a szektorban dolgozik, míg a forgalom vagy lokáció alapján kiemelt áruházaknál inkább a háromszázezer forintos fizetés lehet az irányadó – mint a SPAR-nál, ahol négyből három munkavállaló tartozik ebbe a kategóriába.

Ezek az üzletek mind százmilliárd forint éves árbevétel fölött teljesítenek, amelyeknél a különadó mértéke 2,5 százalékról 2,7-re nő, márpedig a Lidlnél, a SPAR-nál és a Tescónál egy 1-1,5 milliárd forintos pluszterhet jelent, vagyis évente 14-16 milliárd forintot fizethetnek be az államkasszába, míg az Auchannek, a Penny Marketnek és az Aldinak 5-7 milliárd forintot kell fizetniük évente.

(Világgazdaság)

(Borítókép:  Nyitás előtt az árut rendezik egy budapesti kiskereskedelmi partnerüzletben Budapesten a VII. kerületi Király utcában 2013. július 17-én. Fotó: Soós Lajos / MTI)