Kiderült, mennyivel drágulhatnak a belépők a fürdőkben nyártól

DBZOL20210501006
2022.01.22. 18:44

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) az előző két, járvánnyal sújtott évhez képest a vendégszám duplájára növelését szeretné elérni, a rezsi- és bérköltségek miatt viszont júliustól komoly áremelkedés lehetséges – írja a Napi.hu a BGYH üzleti terve alapján, amelyet a Fővárosi Közgyűlés következő ülésére nyújtottak be.

A cég értékesítésből származó árbevétele 2019-ben még 18,4 milliárd forint volt, az adózott eredmény pedig a 4 milliárd forinthoz közelített. A járvány ugyanakkor harmadolta a bevételt, 2020-ban a 6 milliárdos forgalmat sem sikerült elérni, a veszteség pedig a 3 milliárd forintot is meghaladta. Tavaly 6,5 milliárd forintos árbevétel mellett 1,3 milliárdos veszteség termelődött.

A tervezetből az is kiderül, hogy 8,7 százalékkal emelik a belépők árát azokban a fürdőkben, ahol javarészt a budapesti vendégkör fordul meg, míg a nemzetközi turizmusban érintett fürdőkben 20 százalékos áremelés várható. Ez a cég szerint még így is 30 százalékkal marad el a nemzetközi átlagtól.

Mindez a rezsiköltségek elszállása és a bérköltség növekedése miatt is szükséges – fogalmaz a BGYH az idei évre vonatkozó tervében. A magyar vendégek viszont több  kedvezményt is igénybe vehetnek 2022-ben.

(Borítókép: A fővárosi Széchenyi fürdő 2021. május 1-jén. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)