Az inflációról szól majd 2022 is

2022.01.27. 17:06
A világ tőkepiacainak az idén több szempontból is erős ellenszéllel kell számolniuk, ám a részvénybefektetések 2022-ben is tartogathatnak kedvező lehetőségeket – vélik az Eurizon Asset Management Hungary szakértői. Csütörtöki háttérbeszélgetésükön felhívták a figyelmet arra, hogy az idei tőkepiaci mozgásokat leginkább az infláció alakulása befolyásolhatja.

A múlt év nagyon eseménydúsnak bizonyult – közölte Hajdu Egon, az Eurizon Hungary befektetési igazgatója. Szerinte a tavalyi év elején még a normalitás visszatérése volt az általános várakozás a járványhelyzetre adott egészségügyi válaszokban bízva, ami rendkívüli gazdasági növekedést és emelkedő inflációt vetített előre. A járványhelyzet viszont hol javult, hol romlott, az infláció viszont egyértelműen és tartósan emelkedett. Az egyre növekvő kockázatok mellett a jelentős gazdasági növekedés, a növekvő vállalati eredmények, a támogató monetáris és fiskális politikák összességében azért kedvező környezetet jelentettek a kockázatos eszközöknek.

A fejlett részvénypiaci indexek és nyersanyagok teljesítménye így 2021-ben impozáns volt, miközben az emelkedő infláció és szigorodó jegybanki politikák vesztese a kötvényeszközosztály volt tavaly

– emelte ki a befektetési igazgató. Példaként az amerikai S&P 500-as indexet hozta, amely tavaly 68-szor ért rekordmagasságba (all time high), azaz a kereskedési napok harmadán döntött csúcsot. Ez 1995 óta a legmagasabb szám, de 1928 óta is a második legmagasabb. Szakértőik szerint már csak emiatt is bőven belefért volna előbb a jegybankok szigorítása, elbírta volna a piac.

A járvány miatt a fiskális és a monetáris politika lazított, amennyire csak tudott, a fogyasztást pörgette. Ennek viszont voltak negatív tulajdonságai is: szűkebb lett a munkaerőpiac, az ellátási láncokban zavarok jöttek – például tavaly év közepén, a delta-variáns megjelenésével megugrottak a konténeres szállítási költségek –, ezek pedig inflációhoz vezettek.

Velünk maradhat a magas infláció

Az infláció ugyan a jelenleginél némileg alacsonyabb lehet idén, de továbbra is magas szinten maradhat – ez nagyban függ a nyersanyagpiactól, valamint a geopolitikai helyzettől.

2022-ben az infláció mellett a szűkös munkaerőpiac, az ellátásilánc-problémák és a szigorodó monetáris politikák lesznek a fő piacmozgatók.

„Erős tehát az ellenszél a tőkepiacok és már egyértelműen a részvénypiacok számára is, miközben idén vége lehet a nagy likviditással járó ingyenpénz korszakának. Mivel azonban várakozásunk szerint a gazdasági növekedés folytatódik, a vállalati eredmények is tovább nőnek, és összességében a monetáris és fiskális politikák minden szigorítás ellenére is támogatók maradnak” – vélekedett a befektetési igazgató.

A részvényeknél újból a fundamentumok kerülhetnek előtérbe, azok a minőségi részvények, illetve cégek, amelyek a munkaerőpiaci versenyre, az ESG-kritériumokra, a Biden-adminisztráció versenyt fokozó intézkedéseire egyszerre tudnak jó válaszokat adni. A minőségi, value-részvények lehetnek a nyertesek 2022-ben, amely értékhalmazba az Eurizon szakértői beleértik a fundamentálisan jól működő és eredményt termelő growth-nak kategorizált (növekedési) részvényeket is.

A makrokép Magyarországon most nem túl jó

– mondta a hazai makrogazdasági adatokról Hajdu Egon, példaként említve az államháztartási hiány növekedését, valamint a negatív folyó fizetési mérleget. Ezért nem hiszi, hogy a magyar részvénypiac felülteljesítő lesz idén, míg a kötvénypiacnál – a globális kamatemelések miatt – további gyengülést vár.

A forintról szólva elmondta, hogy az MNB kamatemelései segítenek a forintnak, de a romló makrokép ugyanakkor gyengíti, ahogy a nemzetközi hangulat szintén. Jelentős forintemelkedésre nem számít, szerinte pozitív szcenárió esetén hasonló szinten maradhat a forint árfolyama.

Maga az Eurizon Hungary befektetési alapokban kezelt vagyona tavaly év végére megközelítette az 524 milliárd forintot, ami dinamikus, 10,5 százalékos növekedést tükröz 2020 decemberéhez viszonyítva, amivel továbbra is a negyedikek a hazai piacon az OTP, az Erste és a KBC mögött.