Nehezen bírják már a benzinkutak a hatósági árakat

2022.02.05. 11:01

Minden nappal nő a kockázata, hogy kútbezárások jöhetnek az emelkedő üzemanyagárak miatt. Elsősorban a kisvállalkozások vannak veszélyben, akik egyre kevésbé tudják költségvetésükből kigazdálkodni a hatósági üzemanyagárakkal járó veszteségeket – mondta el az Inforádiónak Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.

Ahogy korábban megírta az Index, tavaly november 15-től lépett hatályba a jelen állás szerint február 15-ig élő jogszabály, amelyben 480 forinton fixálta a kormány a 95-ös benzin és a gázolaj árát.

Grád Ottó hozzátette: amennyiben a kormány nem jelöli ki a felső, 480 forintos árplafont, a benzin és a gázolaj fogyasztói ára szerinte most körülbelül literenként 510–530 forint magasságában járna. A szakember pedig arra számít, hogy a következő napokban, hetekben további emelkedés történik, ami még nagyobbra nyitja az ollót a hatósági, valamint a piaci ár között.

A szakértő felvetette a problémára a megoldást is, miszerint az állam azzal vállalhatna részt a terhek viseléséből, hogy csökkenti a jövedéki adót, és ennek hatására csökkenhetnének a kiskereskedelmi árak is. Különösen azért, mert az állam számára az áfabevétel így is visszakompenzálná a kiesés egy részét.

Grád Ottó egy hibrid megoldást is el tud képzelni, ugyanúgy maximalizált, de 480 forintnál magasabb árakon, csökkentett jövedéki adó mellett, hogy az árak ne kússzanak vissza teljesen a piaci szintre, miközben enyhülnek a benzinkutasok terhei is.



  • Hírek
  • Bankszámla