A kormány ragaszkodik a benzinárstophoz, de nyitott a kis kutak javaslataira

DSC8795
2022.02.21. 11:42 Módosítva: 2022.02.21. 13:50
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfő délelőtt egyeztetett a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ) és a Mobil Petrollal az üzemanyagárstopról és a forgalmazók helyzetéről.

A kormány a magyar családok védelmében kész kitartani a benzinárstop mellett, de készen áll az egyeztetésre a kis benzinkutak képviselőivel – közölte György László az egyeztetés után. Emlékeztetett: a családok érdekében vezettek be benzinárstopot, kamatstopot, élelmiszerárstopot, és tartják fenn a rezsicsökkentést.

A kormány ugyanakkor nyitott rá, hogy meghallgassa a kisvállalkozások szempontjait, ezért tartottak egyeztetést hétfő délelőtt a VOSZ és a legtöbb kis benzinkutat működtető Mobil Petrol képviselőivel – tette hozzá az államtitkár.

György László elmondta: előremutató tárgyalásokat folytattak az egyeztetésen a résztvevőkkel, és megállapodtak abban, hogy konstruktívan kezelik a kialakult helyzetet, a közös céljuk pedig az infláció féken tartása és a magyar családok védelme a külföldről begyűrűző áremelkedéssel szemben.

Felidézte: a kormány tavaly novemberben 480 forintos áron rögzítette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti árát, eleinte három hónapra, amit utóbb meghosszabbítottak május közepéig.

A beavatkozás nélkül a világpiaci folyamatok miatt ma jóval 500 forint feletti áron tankolhatnánk a benzinkutakon

– fogalmazott György László.

Várják a konstruktív javaslatokat

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a Mobil Petrol képviselője jelezte: a kúthálózat nem kíván részt venni a benzinkutasok által szervezett autós demonstrációban és petíció aláírásában, „hiszen nem a helyzet elmérgesítése, hanem annak konstruktív megoldása a céljuk”. A cég képviselői felajánlották azt is, hogy képviselik a többi kisvállalkozás szempontjait is – fűzte hozzá.

György László elmondta, hogy a tárgyalások a továbbiakban is a VOSZ és a Mobil Petrol benzinkúthálózat részvételével zajlanak, a kis benzinkutak lépviselőinek javaslatait pedig a hét második felére várják.

Ezek a javaslatok

A VOSZ javaslata szerint kárenyhítő juttatással, kamatmentes hitellel, vagy adó- és járulékkedvezménnyel is lehetne csökkenteni a benzinárstop negatív hatásait.

Ezeknek a javaslatoknak a lényege arra irányul, hogy ne csak a benzinkutasok, a kiskereskedők vállalják a mostani ármaximálás terheit

– tájékoztatta az Infostartot Perlusz László, a szövetség főtitkára. Hozzátette: nem vitatják, hogy szükség van az árstopra, és elfogadják, hogy ez az infláció elleni küzdelem egyik szükségszerű, kényszerű lépése, ami társadalmilag szükségszerűnek tekinthető. Ugyanakkor leszögezte:

De arra próbálunk a tárgyalásokon rávilágítani, hogy ha így marad a helyzet, abba a kisvállalkozások belerokkannak.

A VOSZ javaslatai részletekre lebontva:

  • meg kell vizsgálni az áfa- és jövedékiadó-kivetés szerkezetét,
  • az érintett magyar vállalkozói kört valamilyen kárenyhítő juttatásban kell részesíteni a veszteség, az árbevétel vagy a forgalmazási mennyiség arányában vagy településnagyságra vonatkozóan,
  • meg kell vizsgálni, hogy a nagykereskedelmi árhoz igazodjon a kiskereskedelmi ár,
  • kedvezményes pénzügyi lehetőségek: kedvező kamatozású vagy kamatmentes hitel,
  • a piaci bizonytalanság csökkentése: döntés arról, hogy mi lesz az árstoppal három hónap múlva, illetve ki milyen terheket visel.

Perlusz László úgy látja, ha ezek kérdések mind tisztázódnának, kialakulna, hogy a benzinkutas vállalkozóknak milyen viszonyok között kell tevékenységük folytatásáról vagy megszüntetéséről dönteniük.

A főtitkár a Menedzsment Fórum érdeklődésre azt is elmondta: a VOSZ fontosnak tartaná, hogy az árstopnak legyen egy meghatározott vége, vagy legyen előre láthatóan biztosítva az ellentételezés a cégek számára.

Perlusz László megjegyezte, hogy bár még nincs meg a következő egyeztetés konkrét időpontja, fontos lenne, hogy ez minél hamarabb megtörténjen.

A problémát ugyanis sürgős lenne mielőbb gyorsan orvosolni, mielőtt újabb benzinkutak kerülnének nehéz helyzetbe, vagy kényszerülnének bezárásra – tette hozzá.

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)