Nem várt helyről kapott kritikát Orbán Viktor

D KOS20211201014
2022.02.21. 19:50 Módosítva: 2022.02.21. 19:50
Ez a hét százalék nem az a hét százalék – mondja Matolcsy György, aki szerint magunkon kívül mást nem előztünk le.

Míg Orbán Viktor miniszterelnök kanyarban előzésként méltatta szombaton a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján a 2020–2021-es évek válságkezelését, gyorsnak, erőteljesnek nevezve a kilábalást, amit a 7,1 százalékosra becsült tavalyi GDP-növekedés is alátámaszt, és Varga Mihály pénzügyminiszter is a kormányzati válságkezelést, addig alig két nap múlva Matolcsy György jegybankelnök a kormánypárti Magyar Nemzetben jegyzett publicisztikájában arra hívta fel a figyelmet, hogy

nem igazán sikerült ez a kanyarban előzés. 

Kijelentését a jegybankelnök arra alapozza, hogy az EU27-csoportban gazdasági fejlettség tekintetében a 2019. évi 20. helyről 2021 végére visszaestünk a 21. helyre, mivel a lengyel gazdaság versenyképesebb szerkezete miatt visszaelőzött minket. Megemlíti, hogy Magyarország fejlettségi szintje a 2019-es 72,8 százalékról 2021-re 75 százalék körüli értékre nőtt (végleges adatok az év közepére várhatók), míg az akkor előttünk lévő Portugália a 78,6 százalékos fejlettségi szintről 76 százalék közelébe csúszott vissza.

A lengyelek bennünket kissé megelőzve lényegében beérték a portugál fejlettségi szintet – hívta fel a figyelmet Matolcsy György.

Matolcsy – bár elismeri a hazai válságkezelés sikereit, sőt több, főleg dél-európai országénál jobbnak is tartja – az elmúlt két év eredményeit úgy értékeli, hogy leginkább saját korábbi teljesítményünket előztük le. Mivel 2019 óta a válság ellenére két százalékponttal közelebb kerültünk az EU átlagos fejlettségi szintjéhez, ez a növekedési ütem pedig jobb teljesítmény, mint az 1990 utáni harminc év átlagos felzárkózási üteme (0,5 százalékpont), sőt a 2010–2019 közötti időszaknál is jobb (átlagos évi 0,7 százalékpont közeledés), és összemérhető a 2013–2019 közötti felzárkózási időszak átlagos 0,9 százalékpontos teljesítményével. „Mondhatjuk, hogy a kanyarban sok területen megelőztük magunkat” – fogalmaz némi malíciával Matolcsy György, majd hozzáteszi:

„kimondható, hogy egy kicsivel jobb magyar teljesítménnyel a 2020–2021-es válság idején Magyarország leelőzhette volna Portugáliát, ezzel nem csupán korábbi önmagunkat előztük volna a kanyarban, hanem egy előttünk lévő EU-gazdaságot is.”

A jegybankelnök arra is felhívta a figyelmet: a 7 százalékos GDP-növekedési célt még 1998-ban tűzte ki maga elé az ország. Jó, hogy elértük, viszont a tavalyi 7 százalékos bővülés – a gazdaság 2020-as visszaesését is figyelembe véve – 2019-hez képest valójában 2,1 százalékot jelent. Szerinte a járvány okozta gazdasági válság az eredményes védekezés és válságkezelés ellenére valójában elvett tőlünk hat-nyolc százalék körüli GDP-többletet, tehát egy-két évi jövedelemtöbbletet. Azt azonban mindenképp értékelendőnek tartja, hogy amíg a 2008–2009-es gazdasági válságot követően hat és fél év kellett a válság előtti GDP-szint helyreállításához, most hat negyedév is elég volt ehhez. Ezt annak tudta be, hogy „akkor egy drámaian hibás, 2002 utáni gazdaságpolitika által kiváltott belső válság találkozott a 2007–2009-es külső pénzügyi válsággal, most egy jó évtized alapozta meg a sikeres és gyors válságkezelést”.

(Borítókép: Matolcsy György. Fotó:  Koszticsák Szilárd / MTI)