Több zálogtárgyat váltanak ki az szja-visszatérítés óta

2022.03.01. 13:02
Az szja-visszatérítésből származó források nagy lökést adtak a kölcsöntörlesztésnek a BÁV Zálog országos fiókhálózatában: februárban éves összevetésben 55 százalékkal nőtt meg a kiváltások aránya a zálogügyfelek körében.

Ez a folyamat elsősorban a lakossági ügyfeleknél érzékelhető. Az egymillió forint fölötti prémiumszegmensben – ilyen nagyságrendű összeget jellemzően a vállalkozók igényelnek – hasonló tendenciát nem tapasztaltak, tájékoztatta a BÁV Zrt. az MTI-t.

A közlemény idézte Dandé Imrét, a BÁV zálogigazgatóját, aki elmondta: a BÁV Zálognál a kiváltások aránya eleve nagyon magas, 94 százalékos. Az éves dinamikát figyelve jellemzően decemberben a legnagyobb a zálogkölcsönök törlesztési aránya. A jelenlegihez mérhető kiváltási hullámot azonban februárban még soha nem tapasztaltak. Az adatok, illetve az ügyfelek visszajelzései is alátámasztják, hogy az szja-visszatérítést, kisebb mértékben a 13. havi nyugdíjat használták fel a törlesztésre.

A zálogkölcsönök mellett a befektetési célú arany (BCA) piacán is tetemes növekedést tapasztaltak az év elején. Összességében 550 millió forintért vásároltak eddig befektetési aranyat a magyarok a BÁV fiókhálózatában, ami körülbelül 30 kilogramm arany eladását jelentette.

Összehasonlításként megjegyezték, hogy tavaly egymilliárd forint értékű BCA-t értékesített a társaság, vagyis idén már két hónap alatt összejött az elmúlt évi forgalom több mint fele. A befektetési arany eladásának szárnyalását csupán az ideiglenes készlethiány állította meg.

A BCA-értékesítés megugrása egyértelműen az inflációs félelmeknek és a gazdasági bizonytalanságnak tudható be. Az elemzők széles köre 2100 dollárra várja az arany tőzsdei árfolyamát 2022-ben, ami új történelmi csúcsot jelentene – olvasható a BÁV közleményében.