Megtáltosodott a forint

MG 714
2022.03.16. 10:38
Nemrég még rekordgyenge forintról beszélhettünk, azóta sokat javult a helyzet. A mélypontjához képest a forint a legjobb devizákkal szemben is 7-10 százalékos erősödésen van túl.

Alig több mint egy hete, március 7-én a forint a 400 forintos euróárfolyamot ostromolta. Azóta szüntelen forinterősödésnek lehetünk szemtanúi. Minden bizonnyal a korábbi hatalmas gyengülés korrekciója zajlik ebben az időszakban, és a forint már vissza is tért a korábbi kitörési pontjaihoz.

EUR/HUF

Az euró március 16-án 9.22-kor 372,507 forintig gyengült, mivel a forint az elmúlt 9 napon hatalmas erősödésbe kapcsolt. A március 7-én tapasztalt 400 forinthoz közeli szintről így már majdnem 7 százalék az elmozdulás.

Bod Péter Ákos közgazdász az Indexnek a forintról korábban azt mondta, hogy 2022-ben új sávban mozoghat az euróhoz képest: ezt az új sávot körülbelül 365-370 és 400 forint között tudja elképzelni. Szavai szerint már nem várhatunk 330-at, és a jövőben még a 365 forintba kerülő euróra is csak a forint erőt mutató időszakaiban számíthatunk.

USD/HUF

Az amerikai dollár szerdán 9.22-ig 338,865 forintig gyengült, tehát a forint a közelgő választások előtt a dollárhoz képest is erősödött. Ehhez képest március 7-én még a 367,7 forintos árfolyam elérése volt a kérdéses. Tehát elmondhatjuk, hogy 7,84 százalékos a differencia.

CHF/HUF

A svájci frankhoz képest is tudott erősödni a forint: március 16-án 9.19-ig 360,727 forintra alakult az árfolyam. Mivel március 7-én 398,5 forintig kapaszkodott a svájci frank, így kijelenthetjük, hogy 9,48 százalékos forintralinak lehettünk szemtanúi.

GBP/HUF

Az angol fonthoz képest szintén jelentős az erősödés, hiszen szerdán 9.18-ig 442,24 forinthoz ért az árfolyam, miközben március 7-én még a 484 forintot is elérte. A forint jelenleg 8,6 százalékos erősödést mutat a mélyponthoz képest.

AUD/HUF

Az ausztrál dollárral is a fentiekhez hasonló a helyzet. Mivel március 7-én volt már 272 forint is, így onnan a március 16-án 9.20-kor látható 244,78 forintos árfolyam 10 százalékos erősödést jelent.

CAD/HUF

A kanadai dollár március 7-én már a 289 forintos árfolyamot is elérte, szerdán 9.21-ig viszont 266,61 forintra korrigált. A kanadai dollárhoz képest ebben az időszakban 7,75 százalékos forinterősödés volt megfigyelhető.

(Borítókép: Martiskó Gábor / Index)

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM

Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

JEGYVÁSÁRLÁS

Szerezze be
jegyét most!