Rekordot hozhatnak a tavasszal induló útfelújítások

2022.03.16. 09:21
Tavaly évtizedes csúcsot ért, hogy mintegy 1250 kilométeren kezdődtek a szolgáltatási színvonalat emelő beavatkozások a hazai utakon. A kivitelezők egyre több helyszínen láthatnak hozzá a munkálatokhoz. A tervek szerint 2022-ben összesen több mint másfél ezer kilométeren újulhatnak meg útszakaszok.

Az elmúlt évtizedben több mint hatezer kilométeren állítottak helyre főként alsóbbrendű utakat. A Magyar Közút 2021-ben megindított beruházásaiban összesen mintegy 480 szakasz újul meg összesen 1276 kilométeren – derült ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerkesztőségünknek küldött közleményéből.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy tavaly az eredetileg tervezett ezer kilométerhez képest negyedével több útszakasz rendbetétele készült el vagy kezdődött meg. Idén jelentősen felülmúlhatják az évtizedes csúcsot, több mint 1500 kilométernyi felújítás javíthatja a családok életminőségét, a vállalkozások versenyképességét.

A 300 milliárd forintot meghaladó összértékű beruházások túlnyomó hányadát a gazdasági növekedésnek köszönhetően a hazai költségvetés terhére valósíthatjuk meg. A vidék megerősítését szolgálják a Magyar Falu Programban az alsóbbrendű utak korszerűsítésére szánt források is

– fogalmazott Mosóczi László. 

A kistelepülési bekötőutak rendbetétele mellett az idei tervek szerint számos főútszakasz helyreállítása is megtörténik.

  • Kecskemétnél összesen 44 kilométeren újul meg az 52-es,
  • Gyöngyösnél több mint 13 kilométeren a 24-es főút.
  • A 11-es főút hét kilométeres szentendrei és
  • a 31-es tíz kilométeres maglódi szakaszán is dolgoznak majd a munkagépek.

A leghosszabb egybefüggő szakaszként az 54-es főút mintegy 23 kilométerét teszik rendbe Helvécia, Jakabszállás, Bócsa térségében. Sávolynál az M7-es egy kilométeres szakaszán végeznek majd az autópálya műszaki állapotát javító beavatkozást.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte: 2010 óta korábban példátlan mennyiségben végezhettek teljes körű felújításokat a hazai közúthálózaton. Az elmúlt időszakban évről évre egyre több forrás jutott a munkálatokra, így a korszerűsítésen átesett szakaszok száma is dinamikusan növekedett.

A beavatkozásokra leginkább a mellékúthálózaton van szükség, ezért összpontosítottuk erőinket elsősorban az alsóbbrendű utakra. A Kiemelt Társadalmi Igények Program keretein belül viszont idén már számos főútszakasz felújítása is megvalósulhat

– tette hozzá a vezérigazgató.