A német gazdaság kevéssé veszített lendületéből a háború után

2022.03.24. 15:05
További visszaesés várható a koronavírus-járvány újbóli megjelenése miatt Kínában.

A német gazdaság meglepően kevéssé veszített lendületéből az ukrajnai orosz invázió után. A magánszektorra – az iparra és a szolgáltatókra együttesen – vonatkozó beszerzésimenedzser-index márciusban 1,0 ponttal 54,6 pontra csökkent márciusban az S&P Global Germany publikált jelentése alapján – hozta le az MTI.

A gazdasági elemzők körében nagy figyelemmel követett teljesítménybarométer értéke a havi csökkenés ellenére is jóval 50 pont felett maradt – ez a határ választja el a növekedést a gazdasági teljesítmény zsugorodásától.

Borúlátóbbak

A Reuters által megkérdezett közgazdászok ennél erőteljesebb csökkenésre, 53,7 pontra számítottak.

Oroszország ukrajnai betörése előtt a német gazdaság a gyengülő kínálati korlátok és a járvány megfékezésére tett intézkedéseinek enyhülése nyomán a fellendülés útjára lépett

– mondta Phil Smith, az S&P Global közgazdásza, és hozzátette: Most azonban a növekedési kilátások jelentősen romlottak.”

A feldolgozóipart például az ellátási láncok megszakadása és az exportkereslet csökkenése érinti hátrányosan – közölte az MTI.

További visszaesés várható a koronavírus-járvány újbóli megjelenése miatt Kínában, az ország legfontosabb kereskedelmi partnerénél.

Illetve az inflációs nyomás is erősödik, mivel a magasabb nyersanyag- és energiaköltségek a beszerzési árak példátlan emelkedéséhez vezetnek. Smith kifejtette:

A háború és annak hatása valószínűleg hatással lesz az árakra, az ellátási láncokra és a keresletre, így a növekedésre is az év folyamán.

A vezető gazdaságkutató intézetek a háború február 24-i kitörése után jelentősen csökkentették Németországra vonatkozó gazdasági előrejelzéseiket.

Ennyit prognosztizálnak

Idén csak 2,2 és 3,1 százalék közötti növekedésre számítunk” – mondta Timo Wollmershäuser, az Ifo gazdaságkutatási vezetője. Korábban a müncheni közgazdászok még 3,7 százalékos bruttó hazaitermék- (GDP) növekedésre számítottak.

A gazdaságkutatási vezető hozzátette: „Az orosz támadás a jelentősen megemelkedett nyersanyagárak, a szankciók, a nyersanyagok és a köztes termékek ellátási szűk keresztmetszeteinek növekedése, valamint a gazdasági bizonytalanság növekedése révén visszafogja a gazdaságot.”