A BlackRock alapítója szerint vége a globalizációnak

afp.com-20211104-PH-GTY-1351312035-highres
2022.03.28. 15:01
A világ egyik legnagyobb alapkezelőjének alapítója szerint az orosz–ukrán háború zárja le a globalizáció korszakát.

A BlackRock alapítója, Larry Fink úgy véli, hogy a világgazdaság és a pénzügyi rendszer sem tud ugyanúgy felpörögni, ahogy korábban megszokott volt. Rajta kívül a MarketWatch többeket is idézett a globalizációról szóló cikkében. Ilyen volt például Chris Rupkey, az Fwdbonds vezető közgazdásza is, aki szerint

sokat beszélnek arról, hogy az országok visszatérhetnek a helyi termeléshez, valamint arról is, hogy a globalizáció és a tengerentúli ellátási láncok korszaka véget ért.

„Ennek a gazdasági modellnek az Amerikai Egyesült Államokban van egy nagy buktatója: az áruk amerikai előállításához nincs elegendő munkaerő, aki a gyárakban dolgozna” – fogalmazott Chris Rupkey.

Larry Fink a csütörtökön közzétett, a befektetőinek címzett levelében leírta, hogy továbbra is a globalizáció előnyeinek a híve:

A globális tőkéhez való hozzáférés lehetővé teszi a vállalatok számára a növekedés finanszírozását, az országok számára a gazdasági fejlődés elősegítését és a pénzügyi jólét megtapasztalását minél több ember számára. Az ukrajnai orosz invázió azonban véget vetett az elmúlt három évtizedben tapasztalt globalizációnak.

Az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió és szövetségeseik által bevezetett szankciók kizárták Oroszországot a globális pénzügyi rendszerből, valamint nagyon sok nyugati vállalat elhagyta az országot vagy felfüggesztette ottani tevékenységét.

A gazdasági háború megmutatja, hogy mit lehet elérni, ha az erőszakra és az agresszióra adott válaszreakcióként a vállalatok összefognak az érintettekkel

– fogalmazott Fink.

Az orosz–ukrán háború és az Oroszország ellen meghozott szankciók világszerte arra sarkallják a vállalatokat és a kormányokat, hogy átgondolják Oroszországtól való függőségüket, és arra is, hogy földrajzi szempontból is racionalizálják gyártási és összeszerelési tevékenységüket. A koronavírus már 2020-ban kikezdte a globális ellátási láncokat, ezért számos vállalat már eddig is ennek megoldásán dolgozott.

Már akkor is téma volt a gyártás hazavitele, amikor Donald Trump korábbi amerikai elnök kormánya kereskedelmi háborút folytatott Kínával. Egyes elemzők szerint ha a globalizáció enyhülni fog, érdemes lehet befektetési szempontból olyan amerikai vállalatok részvényei között keresgélni, amelyek bevételei nagyrészt az Amerikai Egyesült Államokból származnak, és melyek eszközei fizikailag is elsősorban az USA-ban találhatók.

Az is olvasható a Marketwatchon, hogy az amerikai inflációra a rövidebb ellátási láncok költségnövelő tényezője is hatást fog gyakorolni.

Deglobalizáció: egyes várakozások nem biztos, hogy megfelelnek a valóságnak

Ed Keon, a QMA vezető befektetési stratégája szerint

a versenyképes vállalatok valószínűleg legalább jelentős mértékben fenntartják a globalizációt a rövid távú nehézségek ellenére is.

Idén megnézték, hogy mely területeken történt évek óta kevés beruházás. Ide tartozik az energia- és az anyag-infrastruktúra is. Ennek eredményeként Keon az árukba és az árutermelőkbe történő befektetés mellett tette le a voksát.

Vége lehet az oroszok elleni szankcióknak?

Hétvégén a brit külügyminiszter bejelentette: ha az oroszok kivonulnak Ukrajnából, valamint kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jövőben nem lépnek fel agresszorként, akkor az Egyesült Királyság megszünteti az orosz oligarchákkal, bankokkal és vállalkozásokkal szemben érvényben lévő szankciókat. Ha ezt a britek tényleg megteszik, akkor felmerülhet a kérdés, hogy vajon az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió is követné-e a példájukat. A bejelentés jó hír lehet a békét szorgalmazók körében, hiszen az oroszoknak minden, a béke elősegítésére irányuló gesztus fontos lehet, hogy véget vessenek Ukrajna megszállásának.

Ha széles körben megvalósulna a szankciók eltörlése, az bizony megnövelné annak az esélyét, hogy nem a globalizáció végét jövendölő Finknek, hanem a globalizáció folytatásában hívő Ed Keonnak lehet majd igaza.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan követjük, hétfői percről percre frissülő cikkünket itt találja.

(Borítókép: A BlackRock központja Manhattanben 2021. november 4-én. Fotó: Spencer Platt / Getty Images North America / Getty Images / Afp)

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM

Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

JEGYVÁSÁRLÁS

Szerezze be
jegyét most!