Szijjártó Péter: A kormány keményen dolgozott a távol-keleti gazdasági kapcsolatok megerősítésén

2022.03.28. 11:58
A TDK 26 milliárd forintos beruházása 250 új munkahelyet teremt Szombathelyen.

A TDK japán elektronikai óriás magyarországi leányvállalatának 26 milliárd forintos beruházása nyomán 250 új munkahely jön létre Szombathelyen – jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amit az MTI-nek juttattak el.

A tárcavezető arról számolt be, hogy

az állam 6,6 milliárd forint támogatást nyújt az elektromos autókhoz szükséges szenzorok gyártásával foglalkozó üzletág kialakítását célzó fejlesztéshez.

Beszédében rámutatott, hogy a koronavírus-járvány olyan korszakba érkezett, amikor már egyébként is zajlott két alapvető, a világgazdaságot dinamikusan átalakító változás: a Távol-Kelet megerősödése és az elektromosautó-ipar felfutása.

Míg 2010-ben a globális beruházások 80 százalékát nyugati tőkéből finanszírozták, és csak 20 százalékát keletiből, tavaly ez az arány teljesen megfordult, s a Kelet részesedése 70 százalékosra nőtt, míg a Nyugaté 30 százalékosra csökkent. A távol-keleti országok technológiailag felzárkóztak, stabil pénzügyi háttérrel rendelkeznek, a lakosságszámot illetően pedig mindig is előnyben voltak – tette hozzá a külügyminiszter.

Szijjártó Péter kihangsúlyozta, hogy a kormány keményen dolgozott a távol-keleti gazdasági kapcsolatok erősítésén, aminek szerinte meg is van az eredménye.

A régió országainak vonatkozásában a magyar exportteljesítmény 45 százalékkal, a kereskedelmi forgalom 48 százalékkal bővült 2010 és 2021 között.

Míg 2019 óta minden évben távol-keleti országból érkezett Magyarországra a legtöbb beruházás, tavaly már a külföldi beruházások értékének mintegy 60 százaléka keleti cégekhez kötődött. Leszögezte, hogy Japánnak ezen belül is fontos szerepe van, ezért komoly erőfeszítéseket tettek a kölcsönös tiszteletre és előnyökre épülő stratégiai kapcsolat felépítése érdekében.

A magyar–japán együttműködés szempontjából 2021 minden idők legsikeresebb éve volt, a magyar kivitel 18 százalékkal 830 millió dollárra nőtt. Hozzátette, az ország hazánk harmadik legjelentősebb exportpiaca a térségben, miközben

Magyarországon a japán cégek alkotják a hetedik legnagyobb beruházói közösséget.

A miniszter végezetül kiemelte, hogy a magyar autóipar termelési értéke tavaly 9400 milliárd forint volt, ez nagyjából 2,5-szerese a 2010-es teljesítménynek, így ebből is látszik, hogy a szektor mára erős gerincoszlopává vált a gazdaságnak.

Majd hozzátette, hogy az elektromos autózás passzátszelét keletről fújják”, s minden európai ország versenyez ezen vállalatok beruházásaiért, majd közölte, aki ezeket megnyeri, az egyúttal a hosszú távú növekedés garanciáját is megkapja”.