A szankciók miatt hajókonténerek ezrei vesztegelnek Rotterdamban

GettyImages-1239660521
2022.04.01. 20:12
A hollandiai Rotterdam kikötőjében békeidőben is naponta hajók százai adják egymásnak a kilincset, és konténerek tízezreit teszik partra. Az oroszok elleni szankciók hatására felborult a mindennapi rend, és bizony komoly fennakadásokat okoz az Oroszországba induló és az onnan érkező szállítmányok ellenőrzése. Az oroszok elleni szankciók miatt jelenleg 4500 szállítókonténer várja a sorsát, mivel a kikötő forgalmának 13 százaléka Oroszországba irányul.

A rotterdami kikötő vezérigazgatója, Allard Castelein szerint azokat a konténereket, amelyeket Oroszországba szállítanak, alaposan meg kell vizsgálniuk, hogy meggyőződjenek arról, a szállítmányok indítása vagy fogadása nem sérti-e a szankciókat. Több ügynökség is fokozottan figyel az Oroszországból érkező hajókra, és sok konténerterminál és hajózási társaság jelezte, hogy az Oroszországba tartó szállítmányokat az ukrajnai invázió kezdetét követően már nem kezelik – írta meg a Bloomberg.

A globális ellátási láncokban – különösen a konténerszállítmányozási ágazatban – még a koronavírus okozta sebek sem tudtak begyógyulni. A világjárvány enyhülésével megérkezett a konténerszállítás iránti kereslet, a járvány hatására leépülő kapacitások miatt viszont sok szolgáltatás már nem elérhető.

A hajókkal érkező napi több ezer csomagból több tíz vagy száz kerülhet Oroszországba. El kell különíteni, majd fizikailag át kell ellenőrizni a konténereket, mielőtt elindítanák azokat. Ez egyszerre megy a fizikai terület, a munkaerő és az idő rovására

– mondta CasteleinA kikötőben jelenleg 4500 olyan konténer található, amelyek ellenőrzés céljából vesztegelnek ott, ez pedig egy rendkívüli helyzet. Megpróbálják ezt a számot a lehető legalacsonyabb szinten tartani, mivel a terület nagysága korlátozott.

Azt is elmondta: a kikötő majd létre tudna hozni tartalékkapacitást egy úgynevezett lay-by terület kialakításával, ha az orosz szankciók által érintett konténerek száma a terminálok teljes eltorlaszolásához vezetne. Az Euromax terminálnak van bővítési kapacitása, amit ki tudnak majd használni.

Azért is okoz ez ilyen hatalmas fennakadást, MERT az orosz üzletág jelentős részét jelenti a rottErdami kikötő tevékenységének, hiszen az évi 470 millió tonna szállítmány 13 százaléka Oroszországba indul útnak.

Ez az összes áthaladó konténermennyiség 10 százalékát teszi ki. Ezekben olyan árukat is exportálnak, mint az acél, a réz, az alumínium és a nikkel.

A teljes beérkező mennyiség jelentős része azonban az energiához kapcsolódik. Jelenleg az orosz olaj 30 százaléka, a cseppfolyósított földgáz 25 százaléka, az olajtermékek és a szén 20 százaléka érkezik Rotterdamon keresztül.

Ahogy azt már magyar vonatkozásban is megírtuk, nyugat-európai viszonylatban is úgy van, hogy az olajfinomítók nagy részét orosz kőolaj finomítására tették alkalmassá, ami azt jelenti, hogy az olaj máshonnan történő beszerzése esetén a hatásfok és az üzemanyaghozam nem biztos, hogy ugyanaz lesz.

A holland kormány már intézkedéseket hozott a cseppfolyósítottgáz-behozatali kapacitásának növelésére. Castelein szerint a kikötőben található LNG-terminál kapacitása év végéig körülbelül 30-40 százalékkal fog növekedni, azonban az energiahiányt ez sem fogja megoldani.

ha az európai országok nem teljesítenék az oroszok fizetési feltételeit, és az oroszok végül úgy döntenének, hogy leállítJÁK az energiaexportjukat, az Európa számára beláthatatlan következményekkel járhatna, hiszen a gáztárolók jelenleg nincsenek feltöltve.

(Borítókép: Kamionok és konténerek Rotterdamban 2022. március 30-án. Fotó: Peter Boer / Bloomberg / Getty Images)

 

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM

Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

JEGYVÁSÁRLÁS

Szerezze be
jegyét most!