Júniusban ennyivel emelkedhetnek a nyugdíjak

DBZOL20220209007
2022.04.13. 21:23
A Miniszterelnökség megerősítette, hogy júniusban újabb, inflációkövető nyugdíjemelés várható, amennyiben a vártnál nagyobb mértékben emelkednek az árak. A visszamenőleges emelés mértéke nagyjából 3,2 és 4 százalék között lehet majd a jelenlegi várakozások szerint.

Legutóbb januárban hajtottak végre emelést, akkor öt százalékkal növelték a nyugdíjakat. A költségvetési törvény háromszázalékos emelést ír elő, de a magasabb emelés sem tudta korrigálni a magas inflációt. Emiatt lesz szükség idén nyáron a nyugdíjak újabb növelésére.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a választás előtt még csak arról beszélt, hogy „ha a folyamatok szükségessé teszik, nyáron évközi nyugdíjemelés következik”. Most az ATV a Miniszterelnökségnél kérdezett rá arra, hogy tartják-e ezt az ígéretet, és várható-e nyugdíjemelés a nyáron.

Válaszukban azt írták:

Az inflációkövető nyugdíjemelést a kormány ebben az évben is garantálja. Ha a vártnál jobban emelkedik az infláció, akkor év közben, júniusban is nyugdíjemelést biztosít.

A Pénzcentrum szerint az infláció miatt szükséges korrekció legalább 3,2 százalék lehet, de a mostani várakozások szerint a 4 százalék sem lehetetlen. Attól függően, hogy júniusban végül mennyivel emelik a nyugdíjakat, elképzelhető, hogy még novemberben is egy újabb, visszamenőleges emelésre lesz szükség az infláció további növekedése miatt.

A vártnál nagyobb áremelkedés miatt ehhez hasonlóan tavaly novemberben emelték meg visszamenőlegesen a nyugdíjak összegét.

(Borítókép: Postás kézbesíti a 13. havi nyugdíjat egy nőnek Budapesten, a XIII. kerületben 2022. február 9-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)