Nagy bejelentést tett az eMAG és az Extreme Digital
A közös platformra való váltással a vállalat jelentősen növeli hatékonyságát, és az év végére országszerte hétszáz easybox csomagautomatában tudják majd átvenni a vásárlók rendeléseiket, akár 24 órán belül.
Ezzel a három éve bejelentett fúziójának utolsó fázisához ért az eMAG és az Extreme Digital. Ennek keretében 2022. május 2-ától egy közös platformon lesz elérhető mindkét márka teljes, mintegy 4 milliós termékkínálata és összes szolgáltatása.
Mostanra értünk a két márka fúziójának utolsó fázisához, amelynek keretében a webáruházainkat is közös platformra költöztetjük. Régóta készülünk erre a változásra, ami vásárlóink számára is számos előnnyel jár majd
– mondta el Várkonyi Balázs, az eMAG–Extreme Digital ügyvezetője.
Május 2-át követően a még az Extreme Digital oldalán feladott, folyamatban lévő rendeléseket fennakadás nélkül teljesíti a cég május 2-át követően is.
Ezek nyomon követésére is lehetőséget biztosít az ügyfeleknek, emellett az ügyfélszolgálat is fogadja az edigitalos rendelésekkel kapcsolatos megkereséseket – áll a sajtóközleményükben.
A meglévő edigitalos ügyfelek az eMAG honlapján egyszerűen létrehozhatnak egy új, eMAG-os fiókot a korábbi edigitalos fiókadataikkal. Az Extreme Digital webáruház eMAG-ra költözését követően az eMAG oldalán kialakított felületen keresztül pedig gond nélkül hozzáférhetnek majd a korábbi rendeléseikkel kapcsolatos adatokhoz.