Kétéves csúcson a márciusi támogatottgyógyszer-költés

DKRCS20180911011
2022.05.09. 10:21
Jókora összeget hagytunk a patikákban, de tavalyhoz képest kevesebb vényköteles dobozért többet fizettünk.

A támogatott vényköteles gyógyszerek 53 milliárd forintra ugró márciusi patikai forgalma az elmúlt két év legmagasabb értéke – írta a Világgazdaság a Hiflylabs Zrt. adataira hivatkozva. Az előző év azonos időszakához képest ez 3,6 százalékos növekedés, azonban a gyógyszerek tb-támogatásában van különbség:

míg tavaly márciusban 49 milliárdot tett ki a havi forgalom, és mintegy 43 milliárd forint volt az állami dotáció, addig idén 39 milliárdot adott támogatásként az állam a vényköteles gyógyszerekre. 

A forgalom növekedése az eladott dobozok számában is tetten érhető: februárhoz képest 11,7 százalékkal nőtt a volumen, azonban éves összevetésben 1,9 százalékkal visszaesett az eladott dobozok száma.

Idén márciusban országosan naponta 561 ezer doboz receptköteles gyógyszert váltottak ki a patikákban, míg egy évvel ezelőtt 572 ezret, 2020-ban pedig 721 ezer doboz vényköteles gyógyszer fogyott – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. 

A dobozszámeladások stagnálásában az is közrejátszhatott, hogy a legnagyobb arányban azok veszítették életüket a Covid–19 miatt, akik krónikus betegséggel küzdöttek. A legfrissebb, márciusi adatok szerint termékkategóriánként 9,9 millió különböző gyógyszert fogyasztó beteg van, ha egyikük vérnyomásproblémával és légúti megbetegedéssel is küzd, akkor ő kétszer szerepel az adatsorban – a Hiflylabs statisztikái szerint az egy évvel korábbi betegszám 134 ezerrel volt magasabb. 

Az elemzés megemlíti azt is, hogy az Ukrajnából menekültek is jogosultak a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által finanszírozott vényköteles gyógyszerekre. A menekültek körében a legmagasabb forgalmat generáló gyógyszertípus a diabéteszt, vagyis a cukorbetegséget kezelő gyógyszerek voltak.

(Borítókép: Krizsán Csaba / MTI)