Magára talált az ipar és az építőipar

2022.05.13. 10:43
Márciusban az építőipari termelés volumene 10,5 százalékkal, míg az ipari termelés 3,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Márciusban az építőipari termelés volumene 10,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése viszont 5,7 százalékkal kisebb volt a februárinál – ismertette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az év első három hónapjában 15,7 százalékkal emelkedett az építőipari termelés az előző év azonos időszakához képest. Márciusban az épületek építése 10,6 százalékkal, az egyéb építményeké pedig 11,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – írta meg az MTI.

Az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene 6,4 százalékkal magasabb volt a tavaly március véginél. Az első negyedévben az építőipar termelői árai – egyes építőanyagok jelentős drágulása miatt – 20,6 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken a második becslése alapján azt is közzétette, hogy márciusban az ipari termelés 3,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva pedig 4,2 százalékkal nőtt a termelés. A februárinál viszont így is 0,1 százalékkal kisebb volt a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás – írta meg az MTI.

A feldolgozóipari alágak többségében éves összehasonlításban bővülést mértek, viszont a legnagyobb súlyú járműgyártás – elsősorban félvezetőhiány, illetve egyéb anyagellátási problémák miatt – számottevően, 13,3 százalékkal csökkent. A feldolgozóipar termelése 3 százalékkal növekedett, az energiaiparé 19,2 százalékkal bővült, a csekély súlyú bányászaté pedig 9,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Az ipari export volumene 2,4 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A feldolgozóipari exportértékesítés 27 százalékát képviselő járműgyártás kivitele 18,2 százalékkal visszaesett, a 15 százalékos súlyú számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásáé 5,1 százalékkal nőtt. Az ipar belföldi értékesítése 11,8 százalékkal, a feldolgozóiparé pedig 12,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. Az idei első negyedévben az ipari termelés 5,5 százalékkal nőtt. A külpiaci eladások volumene 5,1 százalékkal, a hazai értékesítésé 8 százalékkal emelkedett.