Orbán Viktor beszéde megrángatta a forint árfolyamát

PAP 7018
2022.05.16. 20:15
A jegybankkal közös, koordinált árszabályozó lépéssorozat bejelentése meglephette a piacokat.

Komoly irányváltásokon van túl a forint: míg a hétfő reggel stagnálással és 385 forintos euróárfolyammal kezdődött, és délelőtt rövid ideig úgy tűnt, erősödni is tud, kora délután meredek gyengülésbe kezdett, és öt óra körül már a 390 forintot is megközelítette. Fél órával később a Teletrader adatai szerint

már 391 forintot kellett adni egy euróért a nemzetközi devizakereskedésben. 

A Portfolio vette észre, hogy a masszív délutáni  gyengüléshullám 15:20 körül, azután kezdődött, hogy a Reuters tudósítása megjelent Orbán Viktor parlamenti eskütétele utáni beszédéről. Ebben a kormányfő többek között arról beszélt: az infláció lassítása, majd megfékezése érdekében – a Magyar Nemzeti Bankkal közösen – koordinált árszabályozó lépésekre készül.

A Portfolio szerint a befektetők ezt a piaci folyamatokba történő beavatkozásként is értékelhették, ami alapvetően aggodalmat vált ki a körükben, erre lehetett ez a forintgyengülési reakció.

Persze ez még messze van a forint történelmi mélypontjától, amikor is március 7-én 400 forint volt egy euró, de az irány nem kedvez az erősen importalapanyagokból működő gazdaságnak. 

A portál szerint még látványosabb a lengyel złotyval szembeni alulteljesítés: a jegyzések a 83,70-es szint felett is jártak. Délelőtt óta 1,5 százalékot veszített értékéből a hazai fizetőeszköz a złotyval szemben.

(Borítókép: Orbán Viktor 2022. május 16-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)