Elvesztették a profitot, több száz millió forint kárpótlást kaptak a magyar kormánytól
További Gazdaság cikkek
- Üzemanyag-ellátási krízis jöhet: óriási pofonba szaladhat bele Csehország
- Ez az utolsó figyelmeztetés: büntetést kaphatnak, ha erre nem figyelnek
- Varga Mihály megszólalt arról, hogy mikor lehet 1 millió forint az átlagbér
- Szijjártó Péter: Ha összecsináltuk volna magunkat, óriási bajban lennénk
- Pert nyert ugyan a Nitrogénművek, a Gazdasági Versenyhivatal mégis a Kúriához fordul
A britek kilépése miatt számos magyar vállalkozásnak is jelentősen visszaesett a bevétele. Ezzel kapcsolatban az Európai Bizottság írt ki tavaly egy pályázatot, amelyben a magyar cégek összesen 22 milliárd forintra pályázhattak. Ehhez azonban hitelt érdemlő módon igazolniuk kellett azt, hogy 2020 februárja és 2023 decembere közt károsultak, valamint károsulnak a brexit miatt.
Az elnyert pénz nem szabad felhasználású, hanem előre meghatározott célokra, fejlesztésekre kell fordítani. A pályázaton összesen nyolcvan magyar cég pályázott sikeresen, amelyek a terv szerint 2022 és 2025 között kapták volna meg az összeget,
A magyar kormány azonban úgy döntött, hogy a magyar költségvetés terhére előre kifizeti számukra az elnyert pályázati pénzt.
Az év végén döntöttek arról, mely vállalkozások kaphatnak kárpótlást
„Úgy döntöttünk, hogy nemzeti forrásból megelőlegezzük ezt az európai uniós forrást, így pályázati lehetőséget biztosítunk azoknak a vállalatoknak, amelyek a brexit miatt most nehézségekkel, kihívásokkal szembesülnek” – ezt mondta tavaly szeptemberben Szijjártó Péter külügyminiszter arról, hogy miért döntöttek így. Arról pedig, hogy mely vállalkozások kaphatnak kárpótlást, tavaly év végére született döntés.
Kárpótlást kapott többek közt a Mészáros Lőrinc érdekeltségében álló Kall Ingredients Kft is, a tiszapüspöki izocukorgyár működtetője, amely már a korábbi kormányzati pályázatokon is többmilliárdos értékben nyert el forrásokat bizonyos fejlesztésekre. Ők most 1,36 milliárd forintot kaptak, ami azért feltűnő, mert 2020-ban az éves nyereségük volt ehhez hasonló nagyságrendű. A 24.hu rákérdezett a cégnél, hogy pontosan milyen anyagi veszteségeket szenvedett el a cég a brexit matt, de erre nem érkezett válasz.
Ugyancsak kárpótlást kapott Matolcsy György jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádám cége, a Balaton Bútor Kft.: ők 308 millió forintot kaptak, ami azért feltűnő, mert
ez az összeg a cég 2020-ban elért profitjának a tizenhétszerese.
Bár Matolcsy Ádám korábban egy interjúban arról beszélt, hogy a cég termékeinek 80 százaléka exportra megy, ennek ellenére a 2020-as beszámolójukban még az állt, hogy a belföldi bevételük majdnem kétszerese volt annak, amit az exportból szereztek. Azt viszont nem tudni, hogy ezen belül mennyi mindent exportáltak az Egyesült Királyságba, ezt nem árulták el most, a 24.hu megkeresésére sem.
Ezenfelül a Matolcsy Ádám ismeretségi köréhez tartozó Száraz István – akinek az egyik cége a Magyar Nemzeti Bankkal is leszerződött – érdekeltsége, a Culinaris Kft. nevű gasztrocég is kárpótlást kapott a brexit miatt: ők 375 millió forintot nyertek el, amely több mint ötszöröse a cég 2020-ban elért nyereségének. Az viszont az ő esetükben sem derült ki, hogy miként szenvedték meg a brexitet.
A kárpótoltak közt van még Gattyán György egyik érdekeltsége, Teqball Kft. is. A cég tulajdonosai hivatalosan a teqball sportág alapítói, Borsányi Gábor és Huszár Viktor (Huszár Viktor a Gattyán-féle Megoldásnak Mozgalomnak is alelnöke), azonban egy 2021. decemberi interjúban maga Gattyán György mondta azt, hogy a Teqball Kft. a saját cégcsoportjának a legértékesebb része. Ők most 255 millió forintot kaptak a kártérítési pályázat útján, de arra ők sem akartak válaszolni, hogy mekkora volt a britekhez irányuló exportjuk.
(Borítókép: Gattyán György. Fotó: Papajcsik Péter / Index)