2024. június 16. 15:00
Lengyelország
Hollandia
Volksparkstadion I. forduló
2024. június 16. 18:00
Szlovénia
Dánia
StuttgartArena I. forduló
2024. június 16. 21:00
Szerbia
Anglia

44 százalékkal növekedett a Duna Aszfalt tavaly

2022.06.01. 15:26
A magyarországi mélyépítési piac egyik meghatározó szereplője, a Duna Aszfalt Zrt. adózott eredménye 20,392 milliárd forint volt 2021-ben – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden. A 2020-ban társasági formát változtató magyar mélyépítő vállalat tavaly 252 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelhetett el.

A cég közleménye felhívja a figyelmet arra, hogy az azt megelőző évvel történő összehasonlításkor figyelembe kell venni, hogy a cég 2020-ban megváltoztatta társasági formáját: a korábbi kft. helyett zrt. lett belőle. Így a bázisként szolgáló 2020-as adat két részből tevődik össze: a kft. által elért 132 milliárd és a zrt. által teljesített 43,2 milliárd együtt 175,3 milliárd forintot tesz ki.

A 2020-as forgalom ezek alapján 44 százalékos növekedést mutatva emelkedett 252 milliárd forintra 2021-ben.

Az adatok félreértelmezése miatt több sajtóorgánumban is arról számoltak be, hogy a vállalat mintegy 5,8-szeres növekedést ért el. Ez azonban abból a félreértésből származik, hogy az egy évvel korábbi adatként pusztán a zrt. 43,272 milliárd forintos bevételét vették alapul – írja a Magyar Építők.