Lángszóróval kell hősöket faragni a klímaváltozás elleni harchoz

BP-3092
2022.06.03. 14:27
Komolyan kivehetik a részüket a startupok a klímavédelemből, mivel az innovatív vállalkozások mindig jó problémamegoldók. Most nincs talán nagyobb probléma a klímaváltozásnál, amely ellen eredményesen vehetik fel a harcot.

Ha az ember a startupkultúra gyökeréig ásna, amikor még az Egyesült Államok különböző garázsaiból indultak el a hetvenes és nyolcvanas évek elején olyan gyorsan növekedő cégek, mint a Microsoft, az Apple vagy az Oracle, a fenntarthatóság kérdése szőrmentén sem kerül szóba. Különösen úgy, hogy például az Apple éves energiafelhasználása már 2020-ban is közel 2600 gigawattóra volt. Az új startupéra egyik első fecskéje, a Facebook is hasonlóan nagy energiafogyasztó, főként ha hozzávesszük, hogy a világ közel 1,5 milliárd telefonján, számítógépén és tabletén fut a program.

Így éves energiafelhasználása nagyjából a duplája Magyarországénak.

A Hiventures állami tőkebefektető viszont fontosnak tartotta, és ezt választotta a 2022-es budapesti Regional Startup and Innovation Day fő témájának. Az elmúlt időszak globális válságai felől nézve, a klímaválság egyre érezhetőbb fázisában, amikor egy energiaválság alatt a világ kétségbeesetten próbál meg orosz fosszilis energiahordozókat más országokból származó, égetésre váró olajjal és földgázzal pótolni, mindenképp aktuális vállalás ez.

Ennek ellenére az immár ötödik alkalommal, de két év után ismét offline megrendezett eseményen viszonylag hamar rámutatott Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója, hogy a startupok az innováció és a technológia révén számos kihívásra és problémára jelenthetnek választ. Főként a fent említett recesszióval fenyegető globális krízisek közepette. „Tavaly év végéig a világon már 620 milliárd dollárt tett ki a kihelyezett kockázati tőke, és összesen 104 darab unikorniscéget választottak ki a korai fázisban” – ismertette a szervezet vezetője az adatokat, amelyeket párhuzamba állított a mostani tőzsdei árfolyam-beszakadásokkal. Szerinte ezeket elnézve látható, hogy a buborékok elkezdtek kidurranni, és most van szükség a fenntartható üzlet- és klímapolitikát folytató cégekre.

„Legyünk a fájdalomcsillapítók, a vitaminok ebben a kihívásokkal teli időszakban” – jelentette ki, emlékeztetve arra, hogy az Uber, a WhatsApp és az Instagram is a 2008-as válság alatt indult el, vagyis most sem állja útját semmi az innovatív startupoknak.

Csillámló öltöny lángszóróval, klímavédelmi küldetéssel

Ha valaki csak a vígjátékokból ismeri a startupkultúrát, annak számára az egész műfaj paródiájának tűnhetne az előadásával őt követő Dietmar Dahmen, aki egy az Abba újraalakulásához elegendő csillámból és flitterből álló zakóban lépett színpadra, hogy a klímaváltozás káros hatásairól beszéljen. Az innováció, a diszrupció, a trendek és a jövő technológiáinak vezető üzleti szakértője viszont rácsatlakozva Katona Bence beszédére, világosan és egyértelműen bemutatta a kapcsolódási pontot a startupok, a fenntarthatóság és a klímavédelem között:

a startupok definíció szerint olyan kisvállalkozások, amelyek egy probléma innovatív módszerekkel való megoldása köré szerveződtek, mindemellett pedig nagy növekedési potenciállal bírnak.

Ahogy arra egyébként a Hiventures vezérigazgatója is rámutatott, nem feltétlenül az azonnal betörő unikornisokra van most szüksége a világnak, hanem a kiegyensúlyozottabb tevékre, amelyek fokozatosan jutnak el az út végére. Dahmen szerint is meg kell jelenjen ez a szemlélet a startupoknál. Szerinte az induló innovatív cégeknek azt is figyelembe kell venniük, hogy korunk egyik legnagyobb problémája a klímaváltozás.

Hosszasan mutatta be, hogy az emberek szeretik is a környezetbarát termékeket, keresik őket, amit szerinte jól mutat, hogy az elmúlt öt évben kilőtt a fenntartható, környezetbarát áruk iránti Google-keresések száma. A vásárlók szeretik az ilyen termékeket, és egyre jobban el is várják. Az emberek ráadásul azt akarják, hogy ezt a cégek tegyék meg: 87 százalékuk szerint a társaságok többet tehetnének a bolygó megmentéséért. Vagyis a klímavédelem üzletileg is kifezetődő.

De arra is biztatta a startuposokat, hogy váljanak hőssé, ami Dahmen szerint amúgy is jellemzi az egész szektort: a benne dolgozók nem ijednek meg a problémáktól, sőt keresik is, mert inspirálók, mindenki túl akar rajtuk lenni, ezért gyorsítják is a megoldások megtalálását.

„A hősök szeretik a problémákat: Batman soha nem pihen, hanem keresi a bűnözőket, hogy megküzdjön velük. A hősöknek szórakoztatók a problémák” – kacsintott ki Dietmar Dahmen a most népszerű képregényes világra. 

Előadása végén kérte is a startupokat, hogy keressenek olyan pontokat, ahol másokon tudnak segíteni, mert a hősök mindig segítenek, és tudják, ha cselekedni kell. Nem állnak le elemezni, hanem belevetik magukat a problémák sűrűjébe – így biztatta arra a feltörekvő innovátorokat, hogy bármennyire is nehéz jobban csinálni bármit, mint korábban megszokott volt, a változás erőssé tesz. 

Sokszor félünk a változástól. De sokkal rosszabb, ha garantáltnak vesszük a biztonságunkat

– fogalmazott Dahmen, aki szerint most pont egy olyan kort élünk, ahol a megszokott életmódunkon amúgy is változtatni kell.

A tartalmat a Hiventures támogatta.

(Borítókép: Dietmar Dahmen a Hiventures-konferencián 2022. június 2-án Budapesten. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)