70 milliót ért a fogoly Rolexe

2022.06.10. 08:55
A vártnál valamivel kevesebbért, 189 ezer dollárért (70 millió forint) árvereztek el csütörtökön New Yorkban egy Rolex karórát, amelyet egy brit hadifogoly viselt, amikor társaival együtt megpróbált megszökni egy lengyelországi náci fogolytáborból 1944-ben.

A patinás Rolex 3525 Monoblocco karórát a második világháborúban a brit légierő hadnagya, Gerald Imeson viselte, aki társaival szökést kísérelt meg 1944. március 24-én éjjel a sziléziai Zaganban lévő Stalag Luft III fogolytáborból. Történetüket A nagy szökés című, Steve McQueen főszereplésével készült, 1963-as filmben idézték fel.

A Christie's 200-400 ezer dollárt (74-147 millió forintot) várt a Rolexért, amelyet egykori tulajdonosa a hadifogolytáborból, a Vöröskereszt segítségével rendelt meg a svájci gyártótól.

Az acélból készült, fekete, világító számlapos és mutatós óra az aukciósház közleménye szerint meghatározó szerepet játszott a szökés megtervezésében és végrehajtásában.

(MTI)

A sziléziai lágerből 200 fogoly akart megszökni. Hetvenhatnak sikerült is, de csak rövid időre, Imerson nem volt közöttük. Három kivételével mindannyiukat elfogták, és 50 szökevényt kivégeztek. Imerson a többiekkel együtt a háború végén, 1945-ben szabadult ki.

Imerson 2003-ban, 85 éves korában bekövetkezett haláláig viselte az órát. A történelmi ereklyévé vált értékes tárgyat először 2013-ban árverezték el Nagy-Britanniában.