Németország még ragaszkodna kicsit a belső égésű motorokhoz

GettyImages-188085859
2022.06.21. 17:01
Korainak tartják az új autókra vonatkozó 2035-ös betiltási határidőt.

Németország nem támogatja, hogy az Európai Unióban határidőt vezessenek be a belső égésű motorral hajtott új járművek értékesítésének beszüntetésére – jelentette be Christian Lindner pénzügyminiszter a német iparvállalatok szövetségének (BDI) éves tanácskozásán. A tárcavezető közölte, hogy pártja, a szociáldemokratákkal (SPD) és a Zöldekkel kormányzó liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) elutasítja a belső égésű motorok "de facto betiltását", ezért az országot az EU-ban képviselő szövetségi kormány nem tudja támogatni az erről szóló uniós jogszabályjavaslatot.

Ismeretes, hogy az Európai Parlament nemrégiben fogadta el a Fit for 55 klímavédelmi intézkedési csomag részeként, hogy 2035 után ne lehessen új belső égésű motorral felszerelt gépjárművet forgalomba hozni. Mivel azonban az intézkedéscsomag többi részéről még a parlament plenáris ülésén sem sikerült megállapodni, ezért egyelőre még nem számít hivatalos joganyagnak, visszaküldték szakbizottsági szintre, hátha sikerül kompromisszumot találni. Az intézkedéscsomag egyébként a tagállami kormányokat összefogó Európai Unió Tanácsának hozzájárulása nélkül nem léphet életbe. 

A piacgazdaságot a „technológiai nyitottság” élteti, és ezt az elvet nem szabad feladni, egy mégoly „nemes cél” érdekében sem – hangsúlyozta beszédében a német pénzügyminiszter az MTI szerint. Hozzátéve, hogy az ökológiailag fenntartható gazdaság kialakítása eleve hatalmas feladat, és nem szabad még nehezebbé tenni egy lehetséges technológia kizárásával.

Aláhúzta: nem lehet előre tudni, hogy kínálkoznak-e majd olyan megoldások, például a szintetikus üzemanyagok területén, amelyekkel ma még senki sem számol, az viszont biztos, hogy Németországban és az EU-ban nem fejlesztik tovább a belső égésű motorokat, ha megtiltják az ilyen technológiával működő járművek forgalmazását. Úgy vélte, azzal is számolni kell, hogy egész térségek vannak a világon, amelyeken a természeti és infrastrukturális adottságok miatt még évtizedekig nem lehet elterjeszteni az elektromobilitást, vagyis továbbra is szükség lesz belső égésű motorral hajtott járművekre.

(Borítókép: Gépjárművek torlódnak Berlinben 2013. november 7-én. Fotó: Thomas Trutschel / Photothek /Getty Images)