Káoszt okozott a Ryanair és a Brussels Airlines sztrájkja

DSCN0176
2022.06.24. 21:59
Fennakadásokat okozott pénteken az európai légi közlekedésben a Ryanair és a Brussels Airlines légitársaságok sztrájkja, amely a hétvégén várhatóan szélesedik majd, miközben a légi közlekedés újraindulása szociális feszültséget is kivált az ágazatban, éppen az idegenforgalmi szezon elején – jelentette több európai hírügynökség.

A Ryanairnél a pilóták és az utaskísérők több szakszervezete szólította fel tagjait péntektől kezdődően többnapos munkabeszüntetésre Spanyolországban, Portugáliában és Belgiumban. Olaszországban és Franciaországban szombaton kezdődik a sztrájk.

Belgiumban a tiltakozó akció miatt az ír fapados légitársaság kénytelen volt törölni péntek és vasárnap között a Charleroiból induló és oda érkező járatait, ahová egyébként a legtöbb gépe közlekedik. A vállalat a menetrendben tervezett charleroi járatoknak csak 30-40 százalékát tudja indítani – közölte a repülőteret üzemeltető Brussels South Charleroi Airport nevű vállalat.

Már csütörtökön elkezdődött

A német Lufthansa konszernhez tartozó Brussels Airlinesnál már csütörtökön elkezdődött a sztrájk. A vállalat a hét elején jelentette be, hogy törölnek háromszáztizenöt járatot a Brüsszel-Zaventem repülőtéren a szombatig tartó sztrájk miatt.

A Ryanair sztrájkjának kisebb hatása volt Portugáliában, és egyáltalán nem befolyásolta a légi közlekedést Spanyolországban. Az ibériai országban egyetlen járatot sem töröltek, itt ugyanis az írországi vállalat a péntekre tervezett négyszázharmincnyolc járat mindegyikére elrendelte a minimális szolgáltatás 100 százalékát, és „fegyelmi eljárással” fenyegette meg az alkalmazottakat Ernesto Iglesias, a Munkásszakszervezet (USO) küldöttje szerint.

A béremelést és a jobb munkakörülményeket követelő USO bejelentette, hogy panaszt emel a vezetés döntése miatt. Iglesias kijelentette újságírók előtt, hogy a Ryanair „nem tartja tiszteletben a törvényt”, és azzal vádolta meg a vállalatot, hogy megsérti a sztrájkjogot.

„Csak a konfrontációt keresik”

Eddie Wilson, a Ryanair elnök-vezérigazgatója az AFP francia hírügynökséghez eljuttatott nyilatkozatában úgy vélte, hogy a sztrájkolók csupán a konfrontációt keresik, és emlékeztetett arra, hogy a másik szakszervezettel aláírták a bérmegállapodást.

Az írországi vállalat szerint a 3000 járat kevesebb mint 2 százalékát érintette pénteken a sztrájk, ami szerinte minimális fennakadásokat jelent.

Spanyolországban, ahol a Ryanair a legtöbb utast szállító légitársaság, július 2-ig tart a sztrájk, a cég szerint azonban minimális lesz a hatása.

Franciaországban, ahol kétnaposra (szombatra és vasárnapra) tervezik a sztrájkot, szombatra húsz járatot töröltek Marseille-ben és tizenkettőt Bordeaux-ban – közölte a Polgári Légiközlekedési Alkalmazottak Országos Szakszervezete (SNPNC).

Az EasyJet dolgozói is tervezgetnek

Az EasyJet brit fapados légitársaság dolgozói júliusra terveznek sztrájkot Barcelonában és Málagán.

A sztrájkhullám egybeesik a légi forgalom – a koronavírus-járvány miatti korlátozások eltörlését követő – gyors fellendülésével, elsősorban a fapados járatoknál. A gyors újraindulás számos repülőtéren gondokat okozott, egyes légitársaságok a munkaerőhiány miatt kénytelenek voltak járatokat törölni.

(Borítókép: Nagy Attila Károly / Index)



  • Bérelnék
  • Bankszámla