Jó hírrel szolgált Navracsics Tibor: Érkezhetnek az EU-s pénzek

D  TT20220518053
2022.06.28. 17:55
A magyar kormány 2022 második felében megköti a partnerségi megállapodást az Európai Unióval, így megnyílik a lehetőség az uniós források kifizetésére – mondta kedden a területfejlesztési miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlését követő sajtótájékoztatón.

Navracsics Tibor kifejtette, hogy 2022 második felében mintegy tízezer milliárd forintnyi forrás érkezik az operatív programok keretében, a vidékfejlesztési források pedig további négyezer milliárd forintot jelentenek.

Ez egyaránt igazán jó hír a magyar gazdaság és a magyar fizetőeszköz számára is, ugyanis nagyon régóta várunk arra, hogy végre megkapjuk az EU-s forrásokat az uniótól. Kedden a Magyar Nemzeti Bank is komoly lépésre határozta el magát, ezért a forint egyetlen nap alatt több jó impulzust is kapott. 

Szita Károly MJVSZ-elnök, Kaposvár kormánypárti polgármestere közölte, hogy a megyei jogú városi rangra emelkedett Esztergom felvételével 24 tagúra bővült a szervezet, valamint hamarosan döntenek – a szintén megyei jogú várossá vált – Baja felvételéről is.

Az önkormányzati vezető elmondása szerint a szervezethez tartozó városok vezetői megfogalmazták: égető szükségük van az uniós forrásokra, amelyek felhasználására már kész tervekkel rendelkeznek.

Ahogy arról már korábban is írtunk, az uniós források idei megérkezése igazán jó hír lenne a magyar gazdaság és a forint számára is. A Magyar Nemzeti Bank monetáris szigorítási lépései mellett eleve szüksége van hazánknak arra, hogy az EU-s pénzek is végre rendelkezésre álljanak, ez adhatna végre igazi stabilitást.

(Borítókép: Navracsics Tibor 2022. május 18-án. Fotó: Kovács Attila / MTI)



  • Hírek
  • Személyi kölcsön