Megérkeztek az új rendszámok: minden, amit a négybetűs verzióról tudni kell

D DEM20220608009
2022.07.02. 08:35
Megérkezett az ígért július 1-jei váltás, mától jönnek a hazai járművekre az új típusú rendszámok. Pontosan hogy is fognak festeni? Kik kapják, illetve jár-e pluszügyintézéssel, ha klasszikus három betű-három szám formátumú a rendszámunk? Cikkünkből most minden részlet kiderül az új és a „régi” rendszámokról.

A hárombetűs rendszámokat még 1990 nyarán vezették be, a korábbi, kétbetűs-négyszámos táblákat 1995 végéig lehetett használni. A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) nyilvántartása szerint 2021 végén 5,5 millió gépjármű volt forgalomban idehaza, ebből hozzávetőleg négymillió a személyautó, vagyis jelenleg ennyi jármű közlekedhet ma Magyarországon a megszokott hárombetűs-háromszámos rendszámokkal.

Miért volt szükség az új rendszámformátumra?

A kormány indoklása szerint azért hosszabbodnak meg július elsejétől egy betűvel az új magyar rendszámok, mert a jelenlegi karakterkészlet néhány éven belül kifutott, kifogyott volna.

Az új, hosszabb rendszámok mostantól a járműállomány fokozatos megújulásával, felmenő rendszerben váltják majd a régieket.

A most bevezetett, négybetűs hatósági jelzésből a Magyarországon július 1-jétől újonnan forgalomba helyezett járművek kapnak.

Hogy fognak kinézni az új rendszámok?

Az újfajta rendszámtáblák a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból – kivéve a cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs betűkombinációkat –, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak.

A rendszámtábla betűjelei helyén ékezetes magánhangzók nem állhatnak, a számjegyek helyén 001-től 999-ig terjedő érték szerepelhet.

A rendszámtáblákon új elemként jelenik meg Magyarország címere, mellette az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillagból álló rész, ezen belül pedig ott a fehér H betű jelzés is.

A környezetkímélő járművek világoszöld alapszínű tábláit a hosszabb rendszámformátumban is ugyanúgy kiadják, akárcsak az autók bicikliszállító eszközére szerelhető szürke jelzéseket.

Egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák is, az eddigi E, M, P, SP és Z betűjelűek helyett egységesen I betűjeles azonosítókat adnak ki.

A taxik és a hivatali járművek rendszámai is változnak:

  • a taxik a jövőben TX betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek;
  • a Magyar Honvédség járművei HA-val;
  • a rendőrség járműveinek rendszámába az RA jelzés kerül;
  • az Országos Mentőszolgálat járművei MA betűjelű rendszámtáblát kapnak;
  • a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járműveit az NA jelzéssel látják el;
  • a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek.

Miért pont négybetűs lesz az új rendszámformátum?

A magyarázat egyszerű kombinatorika. A minisztérium számításai szerint az új autók éves forgalomba helyezésének néhány százezres üteme mellett a négybetűs változat akár több száz évre elég lehet. Az pedig már másik kérdés, hogy száz év múlva milyen járművekkel fogunk közlekedni, és azok milyen hatósági jelzéseket igényelnek.

A rendszámom a klasszikus három szám-három betűs formátum. Le kell cserélnem újra?

Nem.

A már forgalomban lévő hatósági jelzéseket, vagyis az eddigi klasszikus rendszámokat nem kell új táblára cserélni, ezeket változatlanul, nyugodtan használhatjuk. Az intézkedés miatt tehát senki nem kényszerül felesleges utánajárásra, több ügyintézésre.

Az új típusú rendszámtáblák a már megszokott összegbe kerülnek, a hatósági jelzések kiadásának tizenkét éve változatlan költségei júliustól sem emelkednek.

Ha valaki mindenképpen új rendszámot szeretne az autójára a hárombetűs helyett, külön kérelemre átrendszámozzák neki.

Továbbra is lesz lehetőségem a CICA-1 rendszám vagy más egyedi megoldás kiválasztására?

Igen.

Függetlenül az új rendszámtáblák érkezésétől, az előírások változatlanul lehetővé teszik az egyénileg kiválasztott vagy egyedileg előállított rendszámok engedélyezését.

Drágábbak lesznek az új formátumú rendszámtáblák?

Nem.

Az új típusú rendszámtáblákért az eddigi összegeket kell fizetni, ahogy a hatósági jelzések kiadásának tizenhárom éve változatlan költségei júliustól sem emelkednek.

Így lesz egy pár rendszámtábla ára a továbbiakban is 8500 forint, egy darabé pedig 5500 forint.

Ha július 1. után veszne el a hárombetűs rendszámom, milyennel pótolják?

A július elseje után elvesztett rendszámokat jellemzően már az új táblákkal pótolják.

Július 1-jétől rendszámot kapnak a segédmotoros kerékpárok is?

Nem. 

A minisztériumi indoklás alapján a két- és háromkerekű segédmotoros kerékpárok hatósági nyilvántartásba vétele és rendszámozása aránytalan költséget és bürokratikus terhet jelentene a járműtulajdonosoknak.

(Borítókép: A 2022. július 1-jétől újonnan forgalomba kerülő járművek rendszámtáblájának mintája a 2022. június 8-án készült fotón. Fotó: Demecs Zsolt / MTI)